Megfogyva bár

Szokás szerint az elmúlt esztendőt összegző lelkészi jelentését mutatta be Marosvásárhely egyik református gyülekezete. A nyers egyházdemográfiai számadatok a többi egyházközségnél is bizonyára hasonló tendenciát mutatnának. A hivatalosan 2175 fős gyülekezetben összesen 7 keresztelőre, 47 temetésre és csupán hat házasságra került sor az eltelt évben. Ráadásul a kevés keresztelő között jócskán előfordul, amikor „hazahozzák” a csecsemőt, a házasságok többsége vegyes vallású, szép számban vegyes nemzetiségű is egyúttal.

A város a legnagyobb szórvány – gyakran hangoztatják papok és nem papok egyaránt. A hívek többsége passzív, nagyon sokan eltűntek gyülekezetük látószögéből. Még a leglátogatottabb karácsonyi ünnepek során is csupán minden hatodik egyháztag megy templomba. Sokan közülük legközelebb húsvétkor, néhanapján, szükség szerint. Úgy tűnik, ebben a szabad világban, amely saját jogaink gyakorlására helyezi a hangsúlyt, a vallásosság és a hitélet nem túl vonzó, elavultnak tűnik a kinyilvánított szabadságjogok és az új programok és lehetőségek kavalkádjában. A fiatalok – amúgyis megcsappant mindenhol a konfirmandusok száma – kikerülnek a templom vonzásköréből, kevesen járnak vallásórára, inkább egy-egy rendezvénnyel hívják fel magukra a figyelmet. Meglehet idős korukban szeretetszolgálatra szorulva, elmagányosodva, az elmúlás gondolatát ízlelgetve újra közelebb húzodnak gyülekezetükhöz. Már amennyiben nem lettek hűtlenek hozzá, és nem távoztak más földre, más hazába.

A fentiek tükrében fontos és gyakorlati üzenet, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, hangsúlyozva, hogy a gyermekek Isten ajándékai, és a jövő a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán múlik. Egyházi berkekben iskolák csinosodnak meg, anyaországi kormánytámogatásból felekezeti óvodák épülnek, és a megújult templomokat, tanácstermekkel, egyházi létesítményekkel együtt közösen keresik a megoldást a kihívásra: élettel, tevékenységekkel megtölteni őket.

Egy nemzet, az egyház jövője az anyákon, a gyermekeken múlik. És az apákon. Örvendetes, hogy az erdélyi református falinaptárakon, naptárakban megjelent egy új piros betűs ünnep, amelynek a kinyilvánítását az egyházkerület tavaly júliusi közgyűlése fogadta el. Június harmadik vasárnapja után piros betűkkel olvashatjuk: Apák Napja. Igen, az egyházak által még – a dolgozó nő napját piedesztálra helyező nőnapon túl – a kommunista diktatúra évtizedeiben is május első vasárnapján megünnepelt Anyák Napja mellé került hetekkel később az édesapák napja. Így van ez rendjén. Amúgy megjegyzendő, hogy Romániában jónéhány éve május második vasárnapja hivatalosan az apáké, de ezt mi kulturális identitásunk okán felülírjuk, és a mások, a többség által júniusban ünneplendő apákkal azonosulunk.

Írásom szép téli időben, a kinti csikorgó hó szobamelegében született. Megfogyva bár – ízlelgetem a címadást. Megfagyva bár – játszadozom a szavakkal. Azzal a reménységgel, hogy a fagy enyhül, a jég kiolvad, a nap kisüt. Hit nélkül nem érdemes élni, a vallásgyakorló egyház pedig a lét értelméhez teremtse meg a keretet! Ámen!