Gereblye-iszony

Lehet, hogy ez most sokaknak nem fog tetszeni, amit írok, merthogy nyilvánvalóan elhunyt emberekről jót vagy semmit! Ez közmondásban is rögzült magyar hagyomány, szokás vagy minek is nevezzem. De mivel szorosan hozzátartozik mai mondandómhoz, mégiscsak meg kell említenem, mennyire fájt nekem az, hogy a Nagy Győző és Fodor Imre jeles magyar marosvásárhelyi polgármesterek idején szerintem semmit nem javult kies városunk köztisztasága. Lehet, hogy voltak próbálkozások, de tény, hogy a Poklos medre irtó szemetes volt, a zöldövezetek tele voltak szeméttel, a kukák bűzlöttek, és álladóan duvadt ki belőlük a bűzös, irtózatos szemét. Mondom, papíron folyton igyekeztek a korábbi potentátok is, de annak nem sok látszata volt.

Mostanában a környezetemben olyan tisztaság van, amiről nem is álmodtam soha. Pláné most, hogy virágoznak a díszcserjék, egészen jól mutat településünk. Persze aki most a svájci viszonyokat emlegeti, ahol ugye enni lehet a betonról, aszfaltról, annak igazat kell adnom. A luxemburgi, lichtensteini tisztaság-nívót talán soha nem érjük el itt, a Balkán kapujában. De mégis… Van igyekezet, vannak szelektív kukák, nyesik a fákat, aminek persze sokan nem örülnek, de tény, hogy a világon mindenütt fazonírozzák a városi nővényzetet.

Azt viszont sehogy sem vagyok képes megérteni, hogy a köztisztaságiak, zöldövezet-felelősök miért irtóznak attól a hasznos szerszámtól, amit úgy neveznek, hogy gereblye. Mi az oka annak, hogy a fanyírás után a földön maradt ágak, ágacskák évekig ott rothadoznak a fák tövében? Embercsoportok, teherautók járnak a fanyesés nyomában, de soha nem láttam a kezükben gereblyét!

Ugyanazzal a fáradsággal, na jó! egy-két, három perc ráadással nem lehetne összegereblyézni a maradékokat? Mindjár elfogadhatóbb látszata lenne a városszépítésnek.

Szóval gereblyére fel, elvtársak!!!!