Filléres emlékeim

Hát nem! Egyáltalán nem! Mert ama kellőképpen utált, de hasznos ténykedéssel indítottam, ami közel sem mindennapos szórakozásom. Nekiálltam portalanítani. ,,Sztáromötvenévigapárom” végleg megüresedett kis műhelyében, kuckójában egyből, tolakodó módon kezembe került ez a kis, fotón mellékelt, csaknem 50 éves, negyed tenyérnyi kötet, és ezzel elkezdődött az emléktárgyak mai erőszakos defilálása. A pici kiadvánnyal a kezemben letelepedtem a konyhában, hogy fellapozzam, hogy vissza repítsen 1976-ba, Csíkszeredába. Mellettem ekkor megszólalt a búgó hangú Bródy, hogy azt mondja: ,,filléres emlékeim, oly drágák nekem”. A laptopomról pedig egy igen sajátos Lackfi János verssor kacsintott rám: ,,Viszkettek az idegeim!” Ekkor már tudtam: minden egy helyen van a szívgyötrelemhez. Nincs mentség. Felültem hát ma is a nosztalgiavonatra…

De haladjunk a portörlésben… A mellékelt gyönyörű üveg cukortartó (vagy mi) azon kevés tárgyak egyike, melyek átmentődtek gyermekkoromból, immár elherdált Rigó utcai lakásunkból. Fogalmam sincs arról, hogy honnan származik, hogy értékes-e vagy csak holmi 19. századi giccs, de nekem maga a családtörténet. Ha beszélni tudna, elmesélhetné drága pici (148 cm) Anyácskám sok-sok gyötrelmét, amint házsártos anyukája, nagyanyám lassan felemésztette az idegeit, és azokkal együtt a belső szerveit, mesélhetne a félelmetes száj és körömfájás okozta gyötrelmeiről, az epegörcsök pengeéles fájdalmairól, szólhatna Apácskám migrénjéről, és elmesélhetné, mennyire berzenkedtem a matekleckéktől… A szívemnek oly’  kedves tárgyat belülről egy parányi elemlámpával világítottam meg, hogy hasson a szépsége. Ugye milyen cseles vagyok? És nem is sejtitek, milyen további kincseim rejlenek benne. Például a lefűrészelt karikagyűrűm. No nem ujjastól reszelte le egy derék, vásárhelyi ékszerész, hanem vigyázva, az ujjam nélkül távolította el, mert szabályosan kihíztam. ,,Sztáromapárom” végső elszenderülése óta az ő karikagyűrűje emlékeztet ujjamon éjjel, nappal arra, hogy ötven éven át sütött a nap az életemben…

Persze tovább halad a portörlés, további filléres emléktárgyaim sértődötten duzzognak, amiért ma lemaradnak a nosztalgiavonatról. Viszont az olvasó sem feneketlen zsák, hogy egyszerre minden mondandót beleöntsünk. Még csak az elárvult fekete pianínómról annyit: sok évtizede senki sem szólaltatta meg. Valaha jobb, zengzetesebb napokat élt át. Neki kellene fognom zongorázni. A szomszédok nem örülnének…