Hangoskodni a temetőben?

Szinte nincs olyan beszélgetés egy-egy közösségben, csoportban, amelynek egyik visszatérő témája ne a medvekérdés lenne. Már-már bosszantó is tud lenni ez a téma, hiszen az átlagember szinte teljesen tehetetlen, ami a fizikai támadást és az anyagi károkat illeti. Nem sokat beszélünk viszont arról, hogy ez a megoldatlan kérdés elveszi a természetbarátok és a sétára vágyók lehetőségeit is, hiszen ez ma már nem biztonságos. Falun, ahol nincs teljesen bekerítve, a temető bármilyen vadállat számára megközelíthető, ami a túlélésért táplálékot keres a gyümölcsfákon. Mi van azokkal az idős emberekkel, akik valamikor nyugodtan kijártak szeretteik sírjához – és azokkal, akik most is kijárnának – keresve a lelki megnyugvást, a gyász természetes megélését? Találkozni lehetett, beszélgetni itt, egymás terheit átadni, átvenni. Most csoportosan tanácsos csak menni, és csend helyett hangoskodni kell, hogy ne közelítsenek a vadállatok. Mi lesz így a gyásszal, mint lelki igénnyel, lassacskán ezt is csak a négy fal között lehet gyakorolni? Hol találunk csendet, friss levegőt, és egymással való kötetlen találkozást? Lehet ezek nélkül is élni? Hogyan?