A medvék világa már nem az erdő mélyén van

Valamikor, amikor gyerek voltam – réges-régen, még a „pattintott kőkorszak” elején, ahogy tréfásan szoktam mondani –, a világ biztonságosnak tűnt. Nem volt bennem félelem, sem a sötétségtől, sem a természettől. Az oroszlánok, tigrisek, kardfogú szörnyetegek csak a mesékben léteztek. Az erdő, a mező, a határ: mind a miénk volt. És ott voltak persze a medvék is – de csak a történetekben.

Akkoriban medvékről legfeljebb egy-egy sebesült arcú vándor mesélt, aki átsétált a falun, fél szemmel vagy horzsolásokkal, és azt beszélték róla: „megtámadta a medve, valahol a rengeteg mélyén”. A medve a legendák szereplője volt. Távoli, félelmetes, de elérhetetlen.

Nagyapánk mesélt ,,közös” málnászásról – ő a bokor egyik oldalán, a medve a másikon szedte a gyümölcsöt. Mesélt farkasokról is, amelyeket kora hajnalban látott a juhfarm mellett, kaszálás után, hazafelé. Mi, gyerekek, közben vígan szedtük a málnát, nagy nevetések közepette. Bár volt olyan alkalom is, mikor nagyapánk ott hagyott bennünket egy tisztáson, míg körülnézett. Én, a legnagyobb, hatévesen felkaptam a többieket – a legkisebb még babakocsiban ült –, és elindultunk megkeresni őt. A vödröket hátrahagytuk. Mire visszatértünk, eltűnt a málna is. Nagyapánk évekkel később is emlegette: nem a gyümölcs fájt neki, hanem a két zománcozott vödör, amit egész évben csak ilyenkor, málnaszedésre használtunk.

De ezek még csak gyermeki kalandok voltak. A természet és az ember közötti távolság még megvolt. A határ a civilizáció és a vadon között éles volt, tiszta. És biztonságos.

Ma már más világban élünk. A hírek egyre gyakrabban szólnak arról, hogy medve jár a környéken. Nem az erdőben, nem a kaszálón, hanem a falu közepén. A családi házak udvarán, b ocsokkal, fényes nappal.

Láttam videókat: medvék, amint tyúkokat, juhokat ölnek, portákat dúlnak fel. Gazdaságokat tesznek tönkre. Pár éve még a gyümölcsösök, kukoricaföldek miatt aggódtunk. Ma már a háziállatokat féltjük. Holnap? Holnap talán már egymást.

Hiszen mi történik, ha a gazda hajnalban kimegy az ólhoz, és a medve már ott van? Vagy ha a gyerek reggel iskolába indul, és az utca végén szembejön vele a vadállat a kicsinyeivel? Egy közeli faluban már meg is történt: az iskola pedagógusa kénytelen volt telefonálni a szülőknek – nem engedhette ki a gyerekeket az udvarra, mert a medve ott sétált a két bocsával. Délben. Fényes nappal.

Közben mi emberek próbáljuk megőrizni a józan eszünket. Tiszteljük a természetet, védjük az állatokat. Tudjuk: mi is betörtünk az ő élőhelyükre. De közben ott a félelem, amit egyre kevésbé tudunk figyelmen kívül hagyni. Mert nem csak a kukoricáról van szó, nem csak a tyúkokról. Hanem az életről. A gyerekek, a gazdák, az egyszerű emberek biztonságáról.

A kérdés az: meddig mehetünk el a békés együttélésben? És mikor jön el az a pillanat, amikor dönteni kell – a medvék világa, vagy a mi világunk?