Berci, a szemetes válaszokat keres

Tulajdonképpen csak ő és a nagyon szűk baráti köre lendítette szemetesi magasságokba, amúgy csak egy egyszerű guberáló volt.

Egy olyan guberáló, aki papírokkal rendelkezett. (Erre is nagyon büszke volt )

Mikor nagyobb mennyiségű ingyen italhoz jutott, mesélt a papírjáról, amit harminc évvel ezelőtt egy pszichológus irkált, miután nem a legtüzetesebben végigmérte. Elbeszélgetett vele, ha egyáltalán volt lehetősége beszélni, mert Berci közismert logorreás, magyarul: nem tud hallgatni.

A pszichológus feljegyezte orvosi és kiolvashatatlan kifejezésekkel, hogy a páciens notórius gyűjtögető. Ez a kisebbik baj lett volna. A problémák ott kezdődtek, amikor Berci a szemétben címeket talált, és felkereste azokat, hogy biztos onnan származik-e az a bármi, vagy esetleg hamisítvány vagy félrevezetés. Így került el Berci a mustárgyárba, az áramszolgáltató vállalathoz, a kekszgyárba, de még Lakatos Imréékhez is, akiknél aziránt érdeklődött, hogy kaptak-e csomagot Kolozsvárról, mert a dobozt címmel együtt megtalálta a szemétben. Miután Lakatos Imre a feleségével, Margittal és két unokájával eskü alatt állították, hogy a doboz kézbesült, belőle a dolgok a kamrában vannak, és csak az üres dobozt hajították ki, ezután nyugodott meg valamennyire a mi hősünk, és sűrű fejcsóválások között bandukolt le a tizedikről.

Az igazi gond ott kezdődött, amikor egy nagyáruház nagy kukájában Berci rálelt egy nagy banános dobozra. Két év múlva látták újra.

A szűk baráti körnek a kocsmában szívesen mesélt (ha akadt italmecénás)  arról, hogyan is telt el a két év Afrikában.

– Képzeljétek, ott feketék az emberek, és nagyon meleg van – öntötte le a torkán a szolgálatos pohár tartalmát. – Fekete emberek és fehér grófok. Egy ilyennél voltam alkalmazva vadászati vadhajtónak! Szerényen jegyzem csak meg, hogy zenészfülem, csodás hangom és tökéletes ritmusérzékem segített ehhez az álláshoz. Dobon ritmusokat játsztam és ordítottam, ahogy a számon kifért. Nagyon érdekes ember volt a gróf, hát még a szemete! Azt ha láttátok volna, ínyenceknek való! Értitek? – szolgálatos pohár telt és ürült. – Borítékok a világ minden tájáról, bélyeggel ellátva. Azokat én leáztattam, három album telt meg velük. Aztán egy-egy nagy vadászat után annyi egyhasználatú műanyag, ami egy esküvői tömegnek is elég lett volna. De minden hiába, nem bírtam tovább.

A honvágy, ugye, a jó öreg honvágy hazahívott. Ott hiába kérdeztem, nem mert válaszolni senki, itthon más. Itthon találok egy fél szendvicset…Milyen? Kinyitom, vajas. Találok egy levelet..Kitől van? Az önkéntes véradók szövetségétől. Kapok egy hajszálat..Mekkora? Egy méter…Akkor női. Egy fazék..Lyukas. Kutyának se kell.. Egy zsák…Búza volt benne.

Értik, uraim, értik? Itthon a szemétben nemcsak a kérdés van, hanem a válasz is. Ezért jöttem haza, ez az én áldott jó magyar szemetem!

Utóirat. Szibériai komorságú tél.

A kukás konténerben egy fagyott test.

Hát csoda.

Nézik. Hulla.

Milyen hulla?

Hát Berci!

Végre tökéletesítette az itthonosságot.

A szemétvállalat és a baráti kör saját halottjának tekinti.