.:: Vásárhely.ma ::.

Csodagyűrű, csodabugyi, csodapirula

A gyűrű verte ki nálam végképp a biztosítékot, a gyűrű, amitől lefogynak a kövérek, kocka hasúak lesznek a pocakosok, megizmosodnak a lomhák… és így sorrendben még sok-sok átalakulásra számíthat, aki megvásárolja azt a gyűrűt, amelyet bármely újjára felhúz máris várhatja az átalakulást, anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tenne, nem kell sportolni, sem diétázni, mert a csoda jön és minden vágyunk teljesülni fog.

Hasonló eredményekre számíthat az is, aki megvásárolja a csoda-alsóneműt, amitől a 130 kilós 60 kilósra fogy, a lötyögő test pedig sosemvolt feszessé válik, izmos és formás lesz a hátsónk, eltűnik a tokánk, karizmaink és lábikránk formássá válik. Hordható a csodabugyi egész nap, de naponta, ha két órát viseljük, akkor is hatékony, sőt hetente három-négy alkalommal is kifejti a jótákony hatását. Legalábbis ezt ígéri a közösségi médiában folyton felbukkanó hirdetés. Vagyis eluralja már a Facebookot, már nem azt látom, hogy a barátaim és ismerőseim, hol jártak, milyen képtárban, színházban voltak, hanem ezeket a reklámokat, amelyek az emberi hiszékenységre és csodavárásra alapoznak.

Minek is nekünk orvosi egyetem, meg gyógyszerészeti, hiszen már minden bajra van valamilyen tabletta, nem gyógyszer, csakis természetes és bio alapanyagokból készített táplálék kiegészítő, amelyet bárki forgalmazhat, aki ért a marketinghez, de az is, aki nem. Elég ha megtanulja a szöveget, a folyton optimista hozzáállás látszatát, aztán mondja a magáét, példákat sorol, hogy melyik ismerősének, rokonának sikerült 10-20 kilót fogynia egy hónap alatt. Sőt a magas vérnyomás is megszűnik, ha az arra kifejleszetett tablettát szedjük, a beleink is kitisztulnak, a ráncaink kisimúlnak, a hajunk fényes lesz, csak a megfelelő pirulát kell beszereznünk és az útmutatás szerint használnunk. Életkedvünk a magasba hág, örök optimistákká válunk, majd kicsattanunk az egészségtől, hiszen tele leszünk különböző vitaminokkal, amelyeknek köszönhetően elkerül az influenza, az ízületeink újra a régiek lesznek, megszűnik a reumánk, erősödik a látásunk, tüdőnk, májunk, gyomrunk, bélrendszerünk.

Orvos barátaim, ismerőseim, akik évekig, évtizedekig tanultak, a diploma megszerzése után is folyamatosan képezik magukat, tulajdonképpen soha nem is hagyták abba a tanulást, vagy akik még csak most készülnek az orvosi egyetemre, – kérdem, minek? Hiszen bárki hozzájuthat ahhoz a csodaszerhez, amitől elmúlik minden baja, újból makkegészséges és jókedvű, ruganyos és energikus lesz.

Csak épp az észre nem ajánlanak semmit, se csodabogyót, csodagyűrűt, csodabugyit. Arról még nem olvastam, hogy valaki megokosodott volna a kimondottan biotablettáktól.  

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?