Ábrám ZoltánA történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról. A sokszorosan aranylabdás – és a világbajnokság többi meccsén amúgy jól szereplő – Lionel Messi nevét mondhatni mindenki ismeri. Most viszont elérkezett az ideje, hogy mélyen az agyunkba véssük Leandro Paredes nevét is. A Boca Juniors 82-szeres középpályás válogatottja Rómában, Szentpétervárott, Párizsban és Torinóban is rúgta a pettyest, aztán visszatért klubjához, de immár New York stadionjában vonult be végérvényes a futballtörténelembe. Nála sportszerűtlenebb futballistát, a teljesen kiérdemelt vereséget el nem viselő és agresszíven megnyilvánuló sportolót életemben nem láttam. Paredes már kapott egy sárga lapot a pályán a világbajnoki döntőt a romboló védekezésre, a kapuratörés élményének megvonására, az ellenfél szétrúgására, majd úgy két és fél órás focitlanságot követően a tizenegyesek berúgására alapozó argentin válogatott tagjaként. És mivel a negyven-ötven millió euróra taksált játékos zsebei csak az ezüstéremmel járó búsás dollárkötegek és nem az aranyéremért járó még vastagabb pénzpiramisok befogadására predestináltattak, a különbség elvesztése miatti újabb jachtozások, netán dorbézolások és dicsőségre törekvések teljesen elborították az agyát. A birkózás, a cselgáncs, a karaté és a szumó mindenféle fogását bevetette a döntőt teljes erkölcsi és focifölénnyel megérdemelten megnyerő ellenfelei ellen. Ellenségeknek tekintette őket, akiket le kell teperni a földre. Mindezt sok tízezer jelen levő és pár milliárd tévénéző, világhálót követő embertárs meghökkenésére.
Paredes parádéja minősíthetetlen, a foci és Argentína szégyene. Lehet-e más oka, mint az antifoci pénzszagú bálványa? Mert arról szó sem lehetett, hogy bármiféle igazságtalanság frusztrációjával telítődött volna. Egyrészt minden bírói ítélet teljesen igazságos volt, másrészt az alapszabályzatában a gólszerzés célját rögzítő futball szégyene világbajnoki döntőt játszani úgy, hogy az argentin csapatnak egyetlen kapuralövésig sem sikerül eljutni a rendes játékidő és a vele járó hosszabbítások száz percében, majd a 106. percben bekapott góltól is csak háromra futotta – kapun kívül. Adott helyzetben húsz-nulla volt a kapuralövések aránya, a legjobb dél-amerikainak pedig Shakira bizonyult a meghosszabbított szünetben zajló showműsor szereplőjeként. Messi száz perc alatt 29-szer ért labdához, az argentin játékosok pedig szinte ennyiszer az ellenfél lábához. Ez a látvány pedig minimum tizenegyezer dollárjába került az argentin antifutballt a helyszínen is megtapasztaló pénzes szurkolónak.
Esetleg azért lehetett frusztrált az anyai ágon paraguayi származású Paredes, mert már nem beszéli anyanyelvét, a guarani nyelvet, csak a spanyolt? Netán történelmi igazságtételt akart véghezvinni az egykori konkvisztádorok ősbirodalma ellen? Vagy a Falkland-szigetek hovatartozásáért állt volna bosszút, mert jachtjával éppen ott szeretett volna vakációzni idén nyáron? Félretéve az iróniát: aligha. Persze, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen megrovásban minősíti majd a FIFA a sportszerűtlenség maximális határait feszegető játékost, meg arra is, hogy a totális antifutballt játszó Argentína kap-e sárga lapot. De leginkább arra várjuk a választ, az idei futballvilágbajnokság halaszthatatlanná teszi, hogyan lehetne visszatérni a foci szeretetére a pénz bálványozása helyett. Amúgy Amerika is bebizonyította, hogy a futball egészen jó biznisz! Megvalósította a legújabb amerikai találmányt, a hidratációs szüneteket, ami teljes összhangban áll a nemzeti kosárbajnokság meccseivel, amelyek az Egyesült Államokban kivételesen 12 perces negyedekből állnak, két perccel hosszabbak és sok százezer dollárral többek.
A rómaiak is adtak cirkuszt a népnek, csak az a kérdés, hogy az istenadta nép mit kapott, mit kap a „cirkuszi porondtól”. Egy korábbi írásomban már feszegettem a kérdést, ami lassacskán sürgető: Foci-e a futball? Idemásolom, amit két éve írtam, Leandro Paredes a tanúm: „Az egykor szabályzatban lerögzített gólra törő csapatszellem ugyanis mára elavult számos esetben. Az antifutball hivatalos megreformálásra váró szabályzata értelmében a mai játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt lehetőleg ne szülessen gól, és ezért a szabadfogású birkózás és cselgáncs bizonyos fogásainak az alkalmazása javasolt. A legfőbb taktikai utasítás szerint mindent meg kell tenni (valamivel kevesebbet ugyan, mint a rögbiben), hogy az ellenfél meg se közelíthesse a kaput. Inkább egy beadott arccsonttörés, mint egy bekapott gól!”
Végül egy személyes vallomás és élmény. Az argentin futballhoz mindig vegyesen viszonyultam. Ma sem feledhetem Kempes színészkedéseit és időhúzó fetrengéseit, meg a csodagyerek Maradonának sem volt könnyű megbocsátani a tudatos kezezését követő gólját, amiért a mai VAR-technika alapján bizonyára piros lap járt volna. De a nyolcszoros aranylabdás Messi képességei, no meg az argentin foci meg-megvillanásai mindezeket feledtették. Paredes totális sportszerűtlensége után azonban nehéz lesz új Messit találnia Argentínának…
Argentína fővárosa, Buenos Aires egyik negyedének névadója a Boca Juniors focicsapat, amely a River Plate társaságában évtizedek óta argentin sztárcsapat. Itt rúgta a pöttyöst Diego Maradona és Lionel Messi. A Boca negyed színesre festett házsorait járva gipszszobruk, arcképük sok helyen fellelhető. Akárcsak Ferenc pápáé, az argentin főváros korábbi kardinálisáé, aki amúgy elfogadta a Boca Juniors díszklubtagságát. Javasolom, hogy a gyónást végző Paredes szobrát is mintázzák meg mindenki okulására. Maradona, Messi, Paredes és Ferenc pápa. Focit, cirkuszt a népnek – némi vallásossággal dúsítva.
Máthé Éva
Bölöni Domokos
Árus Csongor László
