Fagy és korom

Mikor máskor, ha nem most – amikor kint éppen mínusz 7 fok van – feslene fel az egykori, igen fagyos, dermesztő emlékek huzata? Ma reggel úgy jártam, mint amikor egy régi, némileg molyette gyapjú pulóvert nekiállsz elbontani. Megrántod egyik végén a fonalat, majd ráncigálni kezded, beindul a folyamat, s aztán szépen letekeredik az egész anyag, hogy majd, talán egy másik, jobb sorsra érdemes pulcsi legyen belőle…

Azt hiszem, 1984-et írtunk, az volt az a tél, amikor – még Bukarestben éltünk kis familiámmal – a román fővárosban azon a télen elég gyakran vízszintesen hullt a hó, magyarán hófúvásos időket életünk, kívül, belül… Gyakran jártam haza Vásárhelyre, itt éltek szüleim. Emlékszem: életem legkíméletlenebb utazását éltem túl abban az esztendőben, miközben effektíve fagyhaláltól tartottam. A bukaresti, rendkívül nívótlan hetilap, a Munkásélet című szakszervezeti beütésű hetilap szerkesztőjeként próbáltam túlélni a ,,csausizmus” lélekölő éveit. Munkám abból állt, hogy időnként átrándultam Erdélybe, és lelkesen írnom kellett arról, ami nem volt igaz: hogy milyen boldog a munkásosztály. Persze tudom: voltak némi előnyök: szerény fix fizetés, silány panellakás, de lobogó, lelkesült boldogságot nemigen tapasztaltam. Viszont a mindennapi kenyérrevalót azért kaptam, hogy megírjam: a rendszer tökéletes, az egyetlen boldogító életforma a kommunizmus.

Január közepe táján éppen az volt a feladat, hogy Marosvásárhelyről autóbusszal jussak el Szászmedgyesre, a patinás de akorra eléggé lepukkant kisvárosba. Már a buszállomásig mentemben megfagyott ereimben a vér: kint mínusz 31 fokot mértek a műszerek. Kiderült: egy özönvíz előtti, csuklós busz indult Medgyesre, biztosan van már, aki ezt a járgányt nem ismeri. Jó hosszú volt, és speciel a szóban forgó jármű középső harmonika-része tropára volt menve. Hatalmas lyuk tátongott rajta. A fűtés persze merő leányálom volt ebben az esetben. A rozoga szerkezet csekély négy óra alatt tette meg a két település közötti szerény, kevesebb, mint 100 kilométernyi távot.  Úgy éreztem, mintha csinos, Clujana márkájú bőrcsizmámban két jégcsap érkezett volna meg Medgyesre, mikor kikászálódtam a több keréken guruló fridzsiderből, egy drabig lépni sem tudtam. Magamban egy  jól hevített csempekályháért, forró, rumos teáért fohászkodtam. Hozzátartozik a történethez, hogy erdélyi bolyongásaim során a legnívótlanabb szocialista szálloda-élményem szintén Medgyeshez kapcsolódik.

Télen egyszerűen átfújt rajta a nemere vagy krivac, vagy mi a csuda, nagy ablaktáblái zörögtek a kietlen hidegben, tehát ott sem számíthattam langymeleg menedékre. Szerencsére a medgyesi magyar közösség amilyen kicsi volt, épp olyan barátságos. A Szabó, a Fekete, a Fazakas család örök hálámat érdemli. Délutánra, az esti órákra befogadtak, melengettek, megetettek, érdekes témákkal is traktáltak, amelyek nagy részéről nem volt szabad írnom, sőt meg sem hallgatnom. Szabóék tanáremberek voltak, okosak, végtelenül intelligensek. A szívem majd elvérzett, amikor később egyetlen, csodás fiúkat motorbicikli-balesetben elveszÍtették. Feketééknél a családfő jogász ember volt, meleg tekintetű, nyíltszívű magyar ember, felesége, kinek neve kihullott emlékezetemből, sudár, gyönyörű, szőke, szász asszony volt… Mi mindenről dumáltunk, Istenem. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy az udvarukon kiteregetett, patyolatfehér lepedő egy nap alatt fekete szemcsés lesz… Ámultam, bámultam, nem értettem. Kiskapusról addig csak halvány elképzeléseim voltak.

Ez a valamikor magyar lakosú település akkor került előtérbe, amikor a környéken felfedezték az altalajban a földgázt. Az ennek feldolgozásakor keletkezett korom lett a település veszte, ugyanis koromgyárat alapitottak, innen származott a környéket állandóan belepő, fekete szennyeződés, mely a közeli Medgyes lakosságát is tönkre tette. Még ártalmasabb volt a színesfém kohók tevékenysége. A kadmium-, ólom-, széndioxid-, kéndioxid- és kénsav-gáz szennyezés miatt úgynevezett európai katasztrófa területté nyilvánították a városkát és környezetét. Olvasom, hogy a koromgyár már nem létezik, viszont a színesfém-kohót egy görög társaság ma is működteti A nehézfém szennyezés miatt bőrrák és tüdőrák pusztít a településen.

Nos ilyen emlékeket húzott elő a múltból a rideg január. Hálás vagyok azért, hogy barátságos lakásom fedezékében barangolhatok, csámboroghatok az eltűnt, zord idők nyomában…