.:: Vásárhely.ma ::.

Zöldövezet vs gépkocsik

Először is: zöldövezet párti vagyok, szeretem a fákat, bokrokat, virágokat, a zöld füvet, ha kinézek az ablakon. Egykor lakást is úgy választottam, hogy csupa-csupa sűrű, zöld lombos fa vett körül, tartott árnyékot, hűvöset a nyári kánikulában. Függönyre sem volt szükség, hiszen a sok fa természetes függönyt alkotott az ablakaink előtt.

De: sétálok az utcánkban, a közeli utcákban és látom, a gépkocsik a járdákon parkolnak. A gyalogos az úttestre kényszerűlt. Hátra-hátra nézek, jön-e valami, félrehúzódom, ha jön. Gyerekkocsival, kerekesszékkel ez már sokkal nehezebben menne. Szóval nincs elég hely az autóknak.

Ma már ritka az olyan család, ahol legalább egy személygépkocsi ne állna a ház előtt. Van ahol kettő is, hiszen kettőre van szükség, a férj egyik irányba, a feleség másikba indul reggelente dolgozni. Én rendszeresen busszal járok, de szerencsés vagyok, hiszen a munkahelyemtől kétszáz méterre áll meg a busz. De sokan, a város olyan szegletébe járnak, ahová nem, vagy csak körülményesen lehet eljutni tömegközlekedéssel. Szóval próbálok racionálisan gondolkodni: tényleg szükség van az autókra. Csakhogy ezt a várost nem úgy tervezték és nem úgy építették, hogy egy 15 lakásos tömbház előtt 15 gépkocsi parkolhasson.

A negyedben, ahol lakom, már rég felszámolták a kis, bekerített sporpályákat, helyükre parkolókat létesítettek. A zöldövezetek is egyre keskenyebbek lesznek, hogy járda is maradjon a gyalogosoknak, de az autók számára is legyen lehetőség leparkolni.

Elgondolkodtam, ahogy néztem a még aránylag dús zöldövezettel büszkélkedő utcákat: ha itt is, ott is kivágnák a fákat, a bokrokat, akkor újabb parkolókat hozhatnának létre. Tudom-tudom, ne adjak ötleteket!. Jó néhány éve történt, az egyik ,,régi Tudor”-beli utcából kétségbeesve hívott fel egy lakó, hogy vágják a tömbház előtt a fákat. A válasz nagyon is racionális volt: nincs hol parkolni, valahogy helyet kell biztosítani az autóknak is.

Most még élhető a környék, még maradt elég fa, van árnyék, hogy az emberek jól érezzék magukat. De egyre szűkül a parkosított hely, ritkulnak a fák, gyérebbek a lombok, az autók meg csak gyarapodnak, egyre gyarapodnak.

Mi lesz a jövő, tudja valaki? Ki győz, a gépkocsik, vagy a zöldövezetek?

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

132

Mi a véleménye a Hunyadi sorozatról?