Ha a pap mondja… Az más!

Ma reggel kimentem úszni egyet a strandra. Majdnem egyszerre érkeztünk a medencéhez egy úriemberrel. Én átöltöztem és lezuhanyoztam vízbe lépés előtt, ő mivel ott aludt a fürdő területén, ezért lazán kihagyhatta az első felvonást, hisz eleve fürdőnadrágosan érkezett, a másodikat (a rituális tisztálkodást) már a medencében végezte el, a hónaljkutyáinak és az arcszőrzetének hangos és prüszkölő lemosásával. Akkor még nem tudtam, hogy nemsokára meg fog érkezni kedves családja is, egy nyivákoló négyéves kislány és egy termetes anyuka képében. Persze a kislány sem zuhanyzott, hanem usgyi be a vízbe! Még ekkor sem szóltam semmit, de amikor anyuka elővett egy 15 centis dohányterméket és lazán rágyújtott egy fából készült öltözőfülke és egy nagy műanyagkuka mellett, akkor megkérdeztem, hogy lát-e itt táblát arról, hogy ez dohányzásra kijelölt hely, lát-e hamuzót és ha nem, akkor fáradjon oda, ahol ilyesmit talál. Apuci, akinek a nagyapja valamelyik Kárpátokon túli területen nyugszik, máris emelt hangon kérdezte, hogy én milyen hatóság vagyok? Mondom semmilyen, de ott rágyújtani, ahol kisgyerek lubickol, és egy másik ember sportol(na) nem épp ildomos dolog. Anyuka elsomfordált, de diadalittasan felfedezett egy csikket a fűben, és jött a klasszikus hárításos hadművelet: ezt nem ő dobta oda, s lám más is dohányzik, akkor mit akarok? Mondom semmit, túl van tárgyalva, ha nincs kivel, hát nincs kivel.

Apus azért csak nekemállt, hogy hol van kiírva, hogy a medence körül tilos a dohányzás? Mondom: a bejáratnál. Kiszáll a vízből és ő is rágyújt és tüntetőleg ott álldogál ahonnan elküldtem az asszonyt, azzal érvelve, hogy a szabad ég alatt bárhol rágyújthat. Látom, hogy egyre kevésbé sincs kivel vitázni, úszom csendesen tovább, és észreveszem, hogy a kislány csak angolul tud, és ők is hűségesen, jó hazafiként a kedvébe járnak, nem stresszelik azzal, hogy beszéljen a felmenői nyelvén. Persze ilyen mondatok hangzanak el: „There is your pápuccsi….”, „Take your kolákk”, tehát a szülők még nem sajátították el a yorki akcentust.

Apuci elmegy, visszajön és rágyújt egy második cigarettára, odajön hozzám, s leszól számonkérően, magas fejhangon: „Hol írja a bejáratnál, hogy tilos a dohányzás a medencénél?!” Játszottam az angolt (fölösleges ugye galambokkal sakkozni), ha már ők úgyis onnan jövő vendégmunkások, mire a fejemhez vágta, letegezve: „Egy nagy hazug vagy!”

Na itt álljunk meg egy szentmiklósi szóra, mondom neki, tudod, hogy ki vagyok én? Nem szoktam kérkedni a hivatásommal, de tudom, hogy ezeknek az előembereknek nem számít sem az igazság, sem semmilyen érv, csak a tekintély! Mondom én vagyok a helyi lelkipásztor, és nemhogy velem, de senkivel ne engedje meg ezt a hangnemet, főleg, hogy nincs igaza!

Jól sejtettem, hogy mi lesz, majdnem térdre esett, és összetett kézzel esdekelt a bocsánatért, hogy ő nem akart nekem semmi rosszat! (Persze a papnak nem mer, de ha ugyanolyan turista vagyok mint, ő, akkor azt tehet, amire kedve szottyan?)

Mondtam neki menjen vissza, és tanulmányozza a strand belső szabályzatát, ami mind a bejáratnál, mind pedig a szobájában ki van függesztve, továbbá nézze meg azt a piktogramokkal is ellátott plakátot, ami több helyen is ki van függesztve! Kissé leforrázva kullogott el, de valahogy nem tudtam örülni a „győzelmemnek”, mert nem a józan ész szavára hallgatott az illető, pusztán a babonás félelem miatt nem folytatta a maga vélt igazának a bizonygatását.