3. Sírásó
Ma már foglalkozásként jelenik meg városok életében, sőt – humoros megfogalmazásban – ez egy olyan foglalkozás, amelynek mindig van jövője, mert amíg élünk halottak mindig lesznek.
Miért furcsállom falum életéből eltűnt, hagyományos sírásó jelenlétét?
Olyan tizenéves fiú voltam, amikor a kora reggeli autóbuszra várva, még elég sötétben, édesanyám így szólt a megállóba érkező falubeli férfihoz: „Miklós, a következő autóbusszal vissza kell gyere, mert sírgödröt kell ássatok”. Meglepődött a fiatalember, amikor megtudta, ki az éjszakai halott a faluban. Engedelmesen egyezett bele, hogy délben már jön vissza a gyárból, és délután két társával együtt ássák a temetőben az új sírt, mert Póka rendtartó falu volt. Sok éven, talán évszázadon át alakult ki a rend, hogy bizonyos fokú férfirokonok ássák ki az elhunyt sírját, természetesen – ingyen.
Sokféle emléket őriznek a ma már eléggé idős falubeli férfiak, akik ifjabb korukban a kialakult jó rend szerint sírt ástak. Voltak nehéz napok, amikor téli fagyott földet kellett csákányolni vagy hűvös őszi esőben is el kellett készíteni a legalább két-három méter mély sírt. Szokás és rend szerint délben ott a temetőben ebédeltek, amit a halottas háztól vittek ki a sírásóknak, és legtöbbször vacsorára is behívták őket. Aztán harmadik nap délelőttjén még előkészítették a sírt, a koporsót leengedő kötelet meg a falapátot.
Ugyanis Pókában volt egy általam csak ott látott temetési falapát. Ez másfél méteres nyelével együtt egyetlen fából kifaragott, kb. 50×50 cm-es lapát volt, aminek nyelét egy erős és hozzáértő férfi fogta, és a sír másik oldalán legalább négy férfi kötéllel húzta. Mi, gyerekek leginkább arra voltunk kíváncsiak, ki az az erős férfi, aki úgy tudja tartani a falapátot, hogy az a kiásott földet benyomja a sírba. Egy ilyen jól sikerült húzásnál akár tíz vaslapátnyi földet is vitt magával a falapát egyszerre.
Nemrég otthon voltam temetésen, középnemzedékből néhányan még emlékeznek a falapátra, egyesek szerint valahol még megvan, és akkor bekerül a pókai falumúzeumba. A 21. század első negyedének végén a temetési falapát és a pókai rokon sírásó már múzeumi kellék.