A kamaszkor érzékeny, kihívásokkal teli életszakasz, amely nemcsak a fiatalokat, hanem a szülőket is próbára teszi. Ezekről a mindannyiunkat érintő kérdésekről szólt a hétvégén megrendezett Kult Fesztivál Marosvásárhelyen, ahol a kamaszok világa, a családi kapcsolatok és a nevelés kérdései kerültek terítékre.

Mit jelent az apa nélküli család, és milyen következményei lehetnek? – tette fel a kérdést Léder László pszichológus, aki döbbenetes statisztikai adatokat osztott meg a hallgatósággal. Az öngyilkosságot elkövetők 63 százaléka, a javítóintézetbe kerülők 70 százaléka, az elszökött gyerekek 90 százaléka, a nemi erőszak áldozatainak 80 százaléka, a fiatalkorúak börtönébe jutók 85 százaléka apa nélküli családból származik. A pszichológus arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos az apa jelenléte a gyermek életében, a mindennapi nevelésben, és már a csecsemőkori kötődés kialakulásában is.

„A túlféltés és a közöny az a két tényező, ami tönkreteheti egy gyermek életét” – hangsúlyozta a szakember, aki több életszerű példával is alátámasztotta kijelentését. Kiemelte: az apák és kamaszok közötti kapcsolat később a párválasztásra, a pályaválasztásra is hatással van.
Kult Fesztivál – ahol nincsenek tabuk
„(Kis)kamaszokról, tabukról, őszintén” – ez volt a mottója az idei Kult Fesztiválnak, amelynek a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont. A rendezvény célja, hogy nyílt párbeszédet indítson olyan, sokszor elhallgatott témákról, mint a szexualitás, az érzelmek, a testkép vagy az intimitás. A szervezők szerint ezek a kérdések nemcsak a kamaszok, hanem a családok mindennapjait is meghatározzák – éppen ezért fontos róluk őszintén beszélni.

„A célunk az volt, hogy érzékenyítsük a társadalmat és megtörjük a hallgatást bizonyos témák körül. Tavaly a generációk közötti kapcsolatokról beszéltünk, idén a tinédzserkorra helyeztük a hangsúlyt. Nem problémaként, hanem egy állapotként kezeljük, amelyhez felnőttként is érdemes visszanyúlni” – mondták a szervezők.
A kamasz szülője – őrangyal a háttérben
Egy kamasz szülőjének lenni különleges feladat. Ahogy az egyik előadó fogalmazott: „Olyan, mintha őrangyalként lennénk jelen: látjuk, miben van, drukkolunk neki, ott vagyunk, ha szüksége van ránk, de egy csomó mindent már neki kell megcsinálnia.” A szülői határok megtartása, a bizalom megőrzése és a támogatás megadása – mindez finom egyensúlyt igényel.

A fesztivál a komoly témák mellett színes, élményekben gazdag programokat is kínált. A látogatók kézművesvásáron, koncerteken, gyerekprogramokon és stílustanácsadáson is részt vehettek. A tematikus beszélgetések, pódiumbeszélgetések és élő podcastok pedig lehetőséget teremtettek arra, hogy szülők, tanárok és fiatalok közösen gondolkodjanak a kamaszkor kihívásairól.

A Kult Fesztivál idén is bizonyította, hogy a tabuk ledöntése, a párbeszéd és a megértés a kulcsa annak, hogy a fiatalok és a felnőttek valódi kapcsolatot építhessenek egymással – őszintén, ítéletmentesen, emberien.

,,Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a Kult Alternatív Kulturális Fesztivál előadóit, az a szó a SZENVEDÉLY” – foglalta össze a rendezvénysorozat végén dr. Kádár Annamária ötletgazda, főszervező, köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki jelenlétével, előadásával, lelkesedésével támogatta a fesztivált. Ahogy fogalmazott: ,,a legfontosabb üzenet: hogy bármit is csinálunk — alkotunk, tanítunk, előadunk, vagy egyszerűen csak élünk —, tegyük teljes szívvel, önfeledten. Mert a szenvedély az élet igazi íze! Ugyanez a szenvedély hajt bennünket, szervezőket, amikor megálmodjuk a fesztivál tematikáját, meghívjuk az előadókat, felépítjük a programot, vagy éppen reggel kávét főzünk a hajnalba nyúló egyeztetések után. Mert tudjuk, hogy minden apró részlet számít.”
.









