Szucher ErvinPontatlanságoktól és szarvashibáktól hemzseg az a több mint háromszáz oldalas, innen-onnan összeollózott anyag, amelyet Marosvásárhely kulturális stratégiája címen az EuroTop Consulting Kft. tett le a polgármesteri hivatal asztalára. A szerződés értelmében az RMDSZ-közeli cég nettó 118.900 (áfástól 141.491) lejért kapta meg – közbeszerzési pályázat kiírása nélkül – a munkálatot, amellyel június 30-ig kellett végezzen. A dokumentumnak nincs olyan fejezete, amely ne utalna szerzőinek a hozzá nem értésére. A városháza nagyjából még így is elégedett a dillettáns munkával.
A szerzők tájékozatlanságára, felületességére vagy egyenesen műveletlenségére vall, hogy a 15. század óta álló (egykori ferences, későbbi református) vártemplom építését 1928 és 1930 közöttire datálják. Olyan szobrokkal teletűzdelt városrészekről tesznek említést, amelyek nem léteznek és soha nem is léteztek: Rózsapark vagy Maros park. A Kultúrpalota sosem volt Trónterméről írnak, miközben a régi városháza óratornyát tűztoronnyá keresztelik át. Úgy, hogy az 1900-as évek legelején, Bernády György polgármestersége alatt felhúzott csodálatos szecessziós épületnek a tornyát …16. századinak tartják. Méghozzá olyannak, amely késő gótikus stílusban épült, reneszánsz hatásokkal. Az építészetileg lenyűgözőnek talált Teleki-házról azt állítják, hogy napjainkban különböző kulturális intézményeknek és kiállításoknak ad otthont. Miközben szinte időtlen idők óta a református egyház esperesi hivatalának és a vártemplom irodájának a székhelye. A főtéri egykori ferences rendi templomról azt írják: az alsó részt a főkapu dominálja, illetve a Szent Ferenc szobrát tartó falmélyedés. Holott a főkaput a templommal együtt ezelőtt egy fél évszázaddal lebontották, a torony szoborfülkéjében pedig nem Szent Ferenc, hanem Nepomuki Szent János kapott helyett.
Matekből és törciből bukás
Az ipari örökségnél három objektum szerepel: a cukorgyár, az olajfinomító és a Székely–Réty bútorgyár. Az előbbit már jó tíz évvel ezelőtt lebontották, helyébe a Maurer lakónegyed tömbházait zsúfolták össze. Az ország legelső ilyen jellegű létesítményeiként bemutatott olajfinomítót a második világháború végén, a visszavonuló németek felrobbantották, helyét ma az állomás körüli tömbházak vették át. Így a szerzők által jelölt 1960-as évekbeli létesítés sem állja a helyét, mint ahogyan az sem, hogy Románia első olajfinomítója lenne. A Mehedinţeanu testvérek egy századdal korábban, 1857-ben a Ploieşti melletti Vâfovban megépítették a kőolaj-finomítójukat. A valamikori bútorgyárból néhány használatlan irodaépület maradt, de már csak idő kérdése, mikor roskad magába.
Hogy a szerzők hadilábon állnak a számokkal abból is kiderül, hogy szerintük az utóbbi években a Megyei Könyvtár mindössze hat-hét alkalmazottal rendelkezett. Ehhez képest – olvasható a tanulmányban – a városban nem kevesebb, mint 89 filmszínház és egy mozikaraván működik, amely 470 alkalmazottat foglalkoztat.
Nemcsak az évszámok jelentenek gondot a tanulmánykésztőknek, gondok vannak a szociokulturális elemzéssel is. A szerzők valósággal játszadoznak a számokkal, amikor azt állítják, hogy 2022-ben Marosvásárhely 144 ezer lakossal rendelkezett, miközben már a 2011-es népszámlálás szerint is ennél tízezerrel kevesebben lakták a várost, amelynek lakossága azóta is fogy. A legutóbbi cenzus során a hatóságok 116 ezer, marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező személyt számláltak össze.
Hunyadi és magyarországi import
A kimondottan Marosvásárhelyre jellemző helyi történetek és legendák felsorolását nem mással, mint a …Vajdahunyad várához kapcsolódó legendák egyikével kezdik. Mégpedig a III. (Karóbahúzó) Vlad havasalföldi fejedelem hőstetteiről és a vár titkos alagútjairól szóló szóbeszédek egyikével. (64. oldal)
A hagyományos gasztronómiát illetően is melléfognak az EuroTop Consulting munkatársai. A Marosvásárhelyre jellemző hagyományos ételek közé sorolják a jobbára Magyarországon meghonosodott mákos gubát, miközben kifelejtik a híres vargabélest. A város egykori gúnynevét, a Flekkenfalvát eredményező flekken helyett is a roston sült pisztrángot vagy a paradicsomos mártásban készült töltelékes káposztát tartják a település hagyományos eledeleinek.
Kolozsvár, Vásárhely – hát nem ugyanaz?
A szerzők szerint a térségünkre nyolc jellemző hagyományos fesztivál és esemény létezik. Többek közt a karácsonyi vásár, a helyi kultúra és identitás napja, az utcazenei fesztivál, a népviselet napja, a borfesztivál és a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja, amelynek nevét Puck mitológiai karaktere ihlette, aki az európai folklórban a természet és a mágia szellemeként ismert. Mindeddig ez igaz, csakhogy sem Vásárhely, sem Maros megye soha nem volt a Puck fesztivál házigazdája. Merthogy azt a kolozsvári bábszínház szervezi a kincses városban. (68. oldal)
A késdobálás, mint hagyományos szórakozás
A hagyományos népi játékok és szokások fejezetnél, melyek „örömöt okoznak”, valamint „a közösségi értékeket és mítoszokat tükrözik” előkelő helyet foglal el a késdobálás. A további hagyományos játék között találhatjuk a métát és a román népi birkózásként meghatározott trântát. Előbbiről azt írják a tanulmány készítői, hogy a románok és a magyarok körében egyaránt népszerű, ütővel és labdával játszott balkáni csapatjáték. Érdekes mód, az utóbbi száz esztendő marosszéki sajtóját tanulmányozva, még egy aprócska hír sem bukkant fel valamelyik méta partiról. (69. oldal)
Kifelejtett színház és téka
A tanulmány egy másik hiányossága a színházak felsorolásánál mutatkozik. A nem túl hosszú sorból a szerzők kihagyták a Spectrum Színházat. Mint ahogyan a könyvtárak esetében a Teleki Tékáról is megfeledkeznek.
Az önkormányzat asztalára került dokumentumból nem csak hiányoznak bizonyos kultúrintézmények, meg is jelennek olyanok, amelyek lényegében nem léteznek. A szerzők a művelődési élet pozitívumai közé sorolják a Kultúrpalota és Vár mellett a zsinagógát is, mint neves kulturális intézményt, miközben az Iskola utcai templomban évente egy-két művelődési eseménynél soha nem szerveztek többet. (80. oldal)
A képzett humánerőforrás meglétét is értékelendőnek tartják, ide sorolva a Művészeti Egyetem és a Művészeti Líceum mellé azt a három-négy alkalmazottat foglalkoztató Népfőiskolát is, amelyet a jelenlegi városvezetés rögtön a hatalom átvétele után felszámolt. (81. oldal)
A spanyol viasz felfedezése
A szerzők olyan intézkedési csomagot javasolnak, amellyel nemhogy az intézményvezetők és kultúrfelelősök eddig is tisztában voltak, de egy nyolcadik osztályos diák is képes lett volna megfogalmazni.
Íme néhány példa (102–196. oldal):
– Nemzetközi kulturális rendezvények szervezése Marosvásárhely Megyei Jogú Városban
– A művészi kiválóság elismerése és megbecsülése
– A város kulturális sokszínűségének a népszerűsítése etnikai és vallási szempontból
– Rendezvények, például kiállítások, bemutatók, fesztiválok szervezése
– Közös projektek fejlesztése
– Együttműködés helyi művészekkel
– Tematikus fesztiválok szervezése
– A különböző művészeti és kulturális területek – képzőművészet, színház, zene és
irodalom – közötti együttműködések népszerűsítése
– Partnerségek kialakítása kulturális intézményekkel
Az EuroTop Consulting lehetetlenségeket is ajánl. Ilyen például egy digitális múzeum építése a várban (214. oldal). A cég arra már nem szolgál szaktanáccsal, miként lehetne építkezési engedélyt szerezni az A kategóriás műemléknek számító vár udvarára.
Síró-nevető szakemberek
„Ez csak egy munkapéldány, nem a végleges változat” – próbálta menteni a szerzők becsületét Portik Vilmos alpolgármester, aki szerint csak a történelmi múlt felvázolásában észlelhetők hibák, a stratégiában nem.
A város azon kultúrembereinek, akiknek megadatott, hogy belepillantsanak a több mint háromszáz oldalas „mestermunkába”, megoszlik a véleménye. Van, aki nevetségesnek tartja, és van, aki siralmasnak. Gavril Cadariu a Vásárhely.ma-nak kifejtette, hogy ő ezt nem tekinti stratégiának, hanem egy rosszul sikerült összevissza másolásnak. „Látszik, hogy nem hozzáértő és nem marosvásárhelyi emberek készítették. Ez nem a mi közösségünkről, és nem a mi közösségünknek szól. És nem is nevezhető kulturális stratégiának” – szögezte le az Ariel Ifjúság- és Gyermekszínház igazgatója. Azt is hozzátette, hogy a javaslatait egy néhány hónappal ezelőtt összehívott gyűlésen meghallgatták, de azok közül egyet sem látott viszont a vaskos dokumentumban.
László Kimpián Annamária Facebook-bejegyzésben reagált a tanulmányra és annak városházi fogadtatására. „Azt nyilatkozni, hogy csak a történelmi rész hibás, a jövőbeni tervekkel semmi gond nincs… Magyarázza meg nekem valaki, ha hibás a kiindulópont (történelem), a felhasznált adatok (lásd Megyei Könyvtár, mozik száma, stb.), hogy lehet jó a végkövetkeztetés? Vettem a fáradtságot és megnéztem: 37 projektet állítottak össze, ebből 11-ben szerepel a könyvtár, mint partner. Komolyan? 7 emberrel? És közben digitalizálni is akarják az intézményt? Meg létrehozni egy irodalmi múzeumot? 6 év alatt? 7 emberrel? A 3-as számú projekt adatlap A könyvtári gyűjtemény digitalizálása, a könyvtár szerepének az újragondolása egy vicc. Még annak is rossz. A Könyvtár már rég újragondolta önmagát. Ha követték volna a Facebook oldalukat, tudnák: mesedélutánok, társasjáték délutánok, baba-mama klub (mondjuk, ez a járvány után nem indult újra), a könyvolvasás népszerűsítő versenyek, stb. És az Arcanummal közösen már rég túl vannak a digitalizálás egy részén, az eredmény a világhálón már pár éve elérhető, a Könyvtár és a Téka olvasótermében ingyenesen” – írta Lászó Kimpián Annamária, a Teleki Téka munkatársa. A szakember egy felhívással zárta bejegyzését: „Legyetek szívesek, szóljatok már az elvtársaknak, vegyék komolyabban magukat! És minket is!”
A marosvásárhelyi önkormányzat honlapjáról időközben eltűnt kulturális stratégia itt olvasható:
