Egy ma már csak a háromszéki Szörcsén és Tamásfalván élő ősi székely népszokással, a húsvéti szánozással ismerkedhetünk meg Huszár Szilamér fotóművész tárlatán.
Marosszéken szinte ismeretlen népszokást bemutató fotótárlatnak ad helyet a Marx József Fotóklub várbeli galériája. Bár szánhúzásnak nevezik, nem téli szánkózásról van szó, hanem húsvéthétfőhöz kötődő, ünnepi falusi felvonulásról. A szokás a háromszéki magyar néphagyomány különleges, ritka eleme, amelyet 1989 után csak Szörcsén és Tamásfalván sikerült újjáéleszteni. A kommunista rendszer által tiltott rendezvény a télből a tavaszba való átmenethez, a mezőgazdasági év újrakezdéséhez és a közösség összetartozásához kapcsolódik. A feldíszített szán ma is a helyi identitás és a hagyományőrzés fontos jelképe. Nem véletlenül a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság védnöksége alatt létrejött Vízbevető kiállításnak a mottója: „Ősi népszokásaink garmadával vannak, / De ha nem őrizzük, szanaszét szaladnak.”
Huszár Szilamér munkáját méltatva Both Gyula klubelnök, aki eddigi pályája alatt sok mindent látott és tapasztalt, kijelentette, hogy ilyen jó, átfogó húsvéti locsolkodási anyaggal még nem találkozott. Rövid beszédében a magát hagyományőrzőnek tekintő székelyföldi falu egyes változásaira is felhívta a figyelmet: amint az egyik képen láthatjuk, az ünnepély résztvevőit nem köményessel vagy tiszta pálinkával, hanem valami kék színű löttyel kínálják.
„Rengeteg olyan fényképet láthattam, amelyről a háború, a nyomorúság, a szomorúság köszönt vissza. Ezeken viszont minden csupa fény, csupa világosság, csupa fiatalság. Egy olyan szokásrendet örökített meg a szerzőjük, amelyek az élet napos oldalát mutatják be” – értékelte a kiállítási anyagot Nagy Miklós Kund művészeti író.
Huszár Szilamér már zsenge, 14 éves korában kezdett fényképezni. Mint mesélte, legény korában amatőr fotósként munkáival abban a hitben turnézta végig fél Erdélyt, hogy az az igazi fotózás, amit ő művel. Aztán megismert néhány tapasztaltabb pályatársat, és rájött, mit is jelent a művészfotó. Ezek után elgondolkodott, és kitartóan képezni kezdte magát. Három éve szülővárosa művészeti iskolájában tanítja a fotográfiát, és azt sem rejti véka alá, hogy a foglalkozásokra, táborokba meghívott profiktól tanítványaival együtt ő maga is tanul.
A marosvásárhelyi tárlatnyitót megelőző napon a sepsiszentgyörgyi alkotót Bukarestben, a Parlament épületében szervezett gálán díjazták, miután az Országos Fotogeografica jubileumi, 30. évfordulós fotópályázatán az Open Wildlife kategóriában első helyezést ért el.









