.:: Vásárhely.ma ::.

Tízmillió lejből újítják fel a marosvásárhelyi régi Városházát

Elkezdődött a Bernády György által építtetett egykori marosvásárhelyi Városháza külső felújítása. A Maros Megyei Tanács saját költségvetéséből finanszírozza a tízmillió lej értékű beruházást, a munkálatok a szerződés szerint két évig tartanak.

A Kultúrpalota felújítása után Marosvásárhely történelmi épített örökségének egy másik jelentős épületét is rendbe teszik. A jelenleg a megyei önkormányzat székhelyeként is működő egykori Városházát Bernády György polgármestersége idején építették, és a város egyik fontos történelmi műemléke.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke elmondta: fontosnak tartotta, hogy a Kultúrpalota munkálatainak befejezése után az egykori Városháza felújítását is elkezdjék. Mint fogalmazott, a két épület ugyanannak a korszaknak a kiemelkedő alkotása, megőrzésük pedig a jelenlegi nemzedékek felelőssége.

A beavatkozást az épület állapota is sürgette. Különösen a nyílászárók rongálódtak meg, és veszélybe kerültek azok az ablakszerkezetek is, amelyek a díszes üvegberakásokat, a vitráliákat tartják.

A megyei tanács eredetileg újabb pályázati kiírással számolt, ám a teljes külső és belső felújításra kidolgozott átfogó tervet több részre bontották. Így a legsürgősebb munkálatokat, a külső burkolat és a nyílászárók külső részének felújítását most saját forrásból tudják elkezdeni. Amennyiben később megfelelő pályázati lehetőség nyílik, a beruházás további szakaszaira is megpróbálnak támogatást szerezni.

Péter Ferenc hozzátette: a kivitelezést az a cég nyerte el, amely a Kultúrpalota felújítását is végezte. A megyei tanács abban bízik, hogy a munkálatok ezúttal is megfelelő minőségben készülnek el, és az épület visszanyeri régi fényét.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!