.:: Vásárhely.ma ::.

Gyermekek angyalszerepben

Ha valaki azt hiszi, hogy a gyermekek számára a karácsony csak az ajándékvárásról szól, téved. Ők maguk is szeretnek ajándékozni. Maros megyében több közösség is bizonyította ezt az utóbbi hetekben, napokban.

A jónak lenni jó jelszó és szellem az idén is belengte Marosszék számos közösségét. Már november első felében megkezdődtek az adománygyűjtések és megyeszerte folynak az ajándékozások. A gesztusnak annál nagyobb az értéke, ha gyermekek vállalják fel az angyal szerepét.

MCC-kollégisták a nehéz sorsú társaikért

A Mathias Corvinus Collegium diákjai bebizonyították: nem csak tudást, jóságot is szívtak magukba bőven. Marosvásárhelyen a Fiatal Tehetség Program résztvevői a Kerub gyermekotthon lakóit örvendeztették meg az ünnepi időszakban. Az ötödik évfolyam képeslapot és könyvjelzőt készített, a hatodik évfolyam könyveket és társasjátékokat gyűjtött, míg a hetedikesek programokkal és finomságokkal készültek a gyerekeknek. Amint a szervezők tájékoztattak, a Középiskolás Program résztvevői körében a könyvekről szólt az adventi ajándékozás. A fiatalok bevihették már nem használt könyveiket az MCC főtéri központjába, ahol egymást és a Dorcas gyermekotthon lakóit is megajándékozhatták. A kollégium diákjai fogadták a gyermekotthonból érkezőket, játékokkal ismerkedtek, közösen pizzáztak, forrócsokiztak és társasjátékoztak. A fiatalok karácsonyi zenét hallgattak, beszélgettek, közösen készültek lélekben az ünnepre. A gyerekek és diákok mosollyal távoztak az együttlét után.

Szintén az árvaházba kerültek azok a konzervek, amelyeket a 18-as számú (Romulus Guga) általános iskola kicsinyei gyűjtöttek. Adományaik kiosztása előtt fényképen is megörökítették hozományukat, amelyből jókora méretű konzerv-karácsonyfát építették.

A 3-as (George Coşbuc) iskolában cipős dobozba csomagolták a tanulók a szeretetüket. Volt, aki gyermektársát, volt, aki idős, rászoruló személyt kívánt meglepni ajándékával.

Szeretetcsomagok a vásári pénzből

Erdőszentgyörgyön kézműves tárgyakat barkácsoltak és bocsátottak árúba a helyi iskola diákjai. A múlt heti kézműves vásárban szerzett bevétel egy részéből a gyerekek hat erdőszentgyörgyi idősnek készítettek karácsonyi szeretetcsomagot. A tartós élelmiszert, édességet és gyümölcsöt tartalmazó csomagot a város legidősebbjei kapták. „Úgy érzem, ha így neveljük gyermekeinket, sosem fog elveszni a karácsony lényege” – vélekedett a kisdiákok nemes gesztusáról Csibi Attila, a város polgármestere.

21 karácsonyfát díszítettek

A megye másik Szentgyörgy nevű településén, a Marosvásárhellyel összenőtt nagyközségben az iskola közel négyszáz elemistája 21 helyi többgyerekes család ünnepét próbálta szebbé tenni. Az önkormányzat megvásárolta a rászorultaknak a karácsonyfát, a gyermekek, tanítóik segítségével pedig elkészítették a díszeket, majd csütörtökön és pénteken házhoz szállították az angyali ajándékot.

 Koncert egy nyolc hónapos kisfiúért

Az adventista gyülekezet Strings nevű gyermekzenekara december 23-án, este 7 órától egy jótékonysági koncerten lép fel a nyárádszeredai kultúrotthonban. A gyerekek célja az összegyűlt adományokból megsegíteni a komoly egészségügyi gondokkal küszködő, mindössze hónapos György Szőcs Somát és családját. A kicsikhez csatlakozik a Credo fúvószenekar, valamint László János nyugalmazott magyarszakos tanár.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?

 

 

Legolvasottabbak: