.:: Vásárhely.ma ::.

Hiányos a romániai kisebbségvédelem

A kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítésének hiányosságaira, a magyar nyelvhasználat korlátozására és a már megszerzett jogok elvesztésének veszélyére hívta fel az Európa Tanács szakértőinek figyelmét az RMDSZ küldöttsége. A szövetség szerint egy átfogó kisebbségi kerettörvény jelenthetne tartós megoldást.

A romániai kisebbségvédelmi törvénykezés hiányosságairól és a meglévő jogszabályok elégtelen alkalmazásáról egyeztetett kedden Kolozsváron az RMDSZ küldöttsége az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának szakértői testületével.

A szövetséget Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, valamint Horváth Anna és Szilágyi Dóra ügyvezető alelnökök képviselték. A találkozón rámutattak: bár Románia megfelelő törvényi keretekkel rendelkezik a kisebbségi jogok védelmére, ezek alkalmazása számos akadályba ütközik. Vincze Loránt szerint a román állam jelentése elsősorban a jogszabályokat ismerteti, de nem értékeli azok gyakorlati megvalósulását, és a magyar közösségre vonatkozó adminisztratív, illetve statisztikai adatok is hiányoznak belőle.

Az oktatástól a bírósági döntésekig

Az oktatás területén az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy a kisebb létszámú magyar osztályok működésének engedélyezése ne csupán évről évre történjen, hanem egy teljes oktatási ciklusra szóljon. Vincze Loránt a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem példáját is felhozta, ahol a törvényben garantált önálló magyar kar létrehozása mindmáig nem valósult meg.

A küldöttség a bírósági döntések nyelvhasználatra gyakorolt hatásait is kifogásolta. Példaként a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblák és holokauszt-emléktáblák ügyét említették, amelyekben a végleges ítéletek szerint a magyar felirat csak a román alatt, annak alárendelt módon jelenhet meg.

Horváth Anna az állami intézményekben tapasztalható magyar alulreprezentáltságra hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a rendőrségen, az igazságszolgáltatásban és a helyi közigazgatásban dolgozó magyarok arányáról nincsenek megfelelő hivatalos adatok. Azt is kifogásolta, hogy a hatóságok és a bíróságok akadályozzák a magyar nyelvtudás követelményként való előírását bizonyos helyi közigazgatási versenyvizsgákon, miközben a törvényben biztosított nyelvi jogok sok esetben a gyakorlatban nem érvényesülnek.

Veszélyben a már megszerzett nyelvi jogok

Szilágyi Dóra a közigazgatási törvénykönyv módosítására irányuló RMDSZ-es törvénykezdeményezést ismertette. A javaslat a megszerzett kisebbségi nyelvi jogok megőrzését szolgálná, és törölné a jogszabályból azt a rendelkezést, amely a következő népszámlálás eredményeinek jóváhagyásáig teszi érvényessé a jelenlegi nyelvhasználati küszöböt.

A jelenlegi szabályozás ugyanis lehetővé teszi, hogy ha egy településen valamely nemzeti kisebbség aránya a 20 százalékos küszöb alá csökken, elveszítse korábban már megszerzett nyelvi jogait. Az RMDSZ ezt komoly kockázatnak tartja a magyar közösség számára.

A szakértői testület tagjai nyitottan és konstruktívan fogadták a felvetéseket. A találkozón egyetértés mutatkozott abban, hogy a problémák jelentős részére egy átfogó kisebbségi kerettörvény nyújthatna hosszú távú megoldást.

Az RMDSZ részletes árnyékjelentést készít az elhangzottakról, és azt benyújtja az Európa Tanács szakértői testületének. A küldöttség egyúttal azt kérte, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága határozott ajánlásokkal ösztönözze a román államot a kisebbségi jogok tényleges és következetes alkalmazására.

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!