,,Rövid, közép és hosszútávú együttműködéseket keresünk, és biztató eredményeket látunk!” – fogalmaz a politikus, aki az AnimaWings és a Ryanair légitársaságokat jelölte meg, illetve azt írta, hogy ,,most épp Budapesten a Wizz Air légitársaságnál győződtünk meg arról, hogy lesz további együttműködés és új járatok.”
Ha sikerrel jár a megbeszélés, akkor a WizzAir mellett az AnimaWings és a Ryanair is indít járatokat a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről.
,,Új lehetőségek nyílnak a Marosvásárhelyi repülőtér számára”– tájékoztat közösségi oldalán Csibi Attila Zoltán, a Maros megyei tanács alelnöke.
A bejegyzés szerint a héten több légitársasággal is tárgyaltak annak érdekében, hogy bővíthessék a marosvásárhelyi repülőtér kínálatát.
Az alelnök bizakodó, mint írja: ,,a marosvásárhelyi repülőtér fejlődik, és a jövője biztosítva van!”
Mint írtunk róla, áprilistől a Wizzair felfüggeszti a Marosvásárhely London-Luton közötti, heti három járatát, így már csak Budapestre lehet repülővel utazni Marosvásárhelyről nrendszeresen heti öt alkalommal.
Ugyanakkor épül az új utasterminál, amely egy 35 millió eurós értékű beruházás európai uniós alapokból és amely ezer ember befogadására lesz megfelelő.
Bár az új terminált eredetileg tavaly kellett volna átadni, az újabb tervek szerint az idén befejezik.
Érdekelhet:
A civil társadalomról tanulnak a Bethlen Gábor Közéleti Akadémia hallgatói
A civil szervezetek világával foglalkozó képzéshétvégével pénteken elindult a Bethlen Gábor Közéleti Akadémia idei programja. A résztvevők az erdélyi magyar civil társadalom múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről...
2026. szeptember 15.
Hány szekus ügyelt a Maros megyeiekre
Az 1989-es rendszerváltást megelőző évben a Szekuritáté 165 személyt (többnyire tisztet) foglalkoztatott Maros megyében. A megtorló szervezet minden jelentősebb erdélyi városban nagyobb egységekkel rendelkezett, mint a...
2026. szeptember 15.
Fiatalok fiataloknak mutatnák az utat
Ő az út! címmel szerveznek egyhetes keresztény fesztivált a marosvásárhelyi egyházak ifjú római katolikus és református hívei. Hétfőtől szombatig újból számos marosvásárhelyi tér telik meg élettel. Ezúttal nem rock...
2026. szeptember 11.
Legfrissebb
A civil társadalomról tanulnak a Bethlen Gábor Közéleti Akadémia hallgatói
2026. szeptember 15.
Hány szekus ügyelt a Maros megyeiekre
2026. szeptember 15.
Fiatalok fiataloknak mutatnák az utat
2026. szeptember 11.
Felszabadításnak nevezte a román betörést az RMDSZ politikusa
2026. szeptember 10.
Az olvasás világnapján elindult a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátéka
2026. szeptember 09.
Szemelvények az egykori Oroszlán vendéglő életéből
2026. szeptember 09.
Száz kilométer szaladva álltak a futóverseny rajtjához
2026. szeptember 08.
Égett a pofám (Adalék B. P. legendáriumához)
2026. szeptember 06.
Hídügy: válaszra váró kérdések
2026. szeptember 03.
Marosvásárhely a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatban
2026. szeptember 01.
Legolvasottabb
Az igazgató, aki megmutatta: így is lehet tanévet kezdeni
29 634 megtekintés
Nincs jól a cigányok által bántalmazott sofőr
15 277 megtekintés
Anyuka: mindenki hibás, csak a gyermek nem!
14 594 megtekintés
Máris bezárták a Víkend medencéit!
8 832 megtekintés
Négy halálos áldozatot követelt a gernyeszegi baleset – FRISSÍTVE
8 606 megtekintés
Fergeteges Korda György–Balázs Klári koncert
7 849 megtekintés
Könnyeivel küszködött Bölöni László
7 729 megtekintés
Elgázolt a vonat egy 35 éves marosvásárhelyi férfit
6 360 megtekintés
Megtalálták László Abigélt
6 082 megtekintés
Félig-meddig elszáll a Wizz Air
5 741 megtekintés










