.:: Vásárhely.ma ::.

A tudás, kreativitás, akaraterő eredményt hoz

Huszonharmadik alkalommal tartották meg Marosvásárhelyen a 3. és 4. osztályosok számára meghirdetett Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny regionális (országos) szakaszát a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum közös szervezésében.

A IV. osztályos versenyzők

Tizenegy megyéből összesen 40 kisdiák érkezett Marosvásárhelyre, hogy összemérje matematikai tudását, megoldó képességét, logikus gondolkodás készségét. Valamennyi résztvevőt emléklappal és ajándékcsomaggal jutalmaztak, akik a legjobb eredményeket érték el, azokat I., II., III. díjban, illetve dícséretben részesítették, illetve különdíjakat is adtak, köztük a Vásárhely.ma díját is átvehette egy-egy versenyző.

Előzetesen sokat kellett gyakorolni

A III. osztályos versenyzők

A verseny fő célja az átlag feletti teljesítményre való adottságok felismerése és az adottságok képességekké fejlődésének ösztönzése, a logikus gondolkodás mérése és serkentése, a kitartás, a küzdeni tudás, az akaraterő fejlesztése, valamint a matematika népszerűsítése – hangzott el a díjátadó ünnepségen.

Ahogy dr. Domokos József egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, a regionális szervező- és értékelőbizottság elnöke értékelte a versenyt, hangsúlyozva, hogy az elért eredmények között nem voltak nagy különbségek, ami azt bizonyítja, hogy a regionális döntőre nagyon jól felkészült gyerekek jöttek. Ahogy portálunknak fogalmazott: „látszott, hogy jól felkészültek, mert a feladatok nehézségi fokozata emeltebb színtű volt, mit amit az osztályban tanulnak. Ezeket a feladatokat a harmadik, negyedik osztályos gyerekek csak úgy tudják megoldani, ha előzetesen gyakoroltak hasonló típusú feladatokat, hasonló megoldásokat. Sok esetben a harmadik osztályban nem is tanulták azokat a módszereket, amelyeket használniuk kellett a felkadatok megoldására, ami azt jelenti, hogy ezeket az iskolán kívül, otthon, szakköri tevékenységeken, vagy pedig plusz órában tanulták meg” – hangsúlyozta a bizottság elnöke.

Kitartás, logikus gondolkodás, akaraterő

A kitartás, az akaraterő és a tudás meghozta az eredményt

A szervezők közül Ferencz Edith, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum elemi tagozatos tanára a Vásárhely.ma-nak elmondta, az évek során az eredmények nem lettek gyengébbek, nem tapasztaltak visszaesést, viszont a pedagógusok véleménye szerint nagyobb biztatásra ás támogatásra van szükségük a gyerekeknek. „Ez az a fajta verseny, aminek az első három fordulóját a gyerek otthon oldhatja meg, tanítói útmutatást kap, szülői segítséget. A feladatsorok hasonlóak, de a nehézségi fokuk egyre növekszik” – magyarázta, hozzátéve, hogy a három forduló során, mire összegyűjtik a pontokat a megyei döntőre, hozzászoknak a feladat típusokhoz. A megyei döntőre a legmagasabb pontszámú gyerekeket szokták behívni, ott már zárthelyi, önálló munkát végeznek. Onnan az elért legmagasabb pontszámok alapján jutnak tovább a regionális szakaszra, ahol szintén önálló versenyen mérik össze tudásukat. A sikerhez logikus gondolkodás készségre, kitartásra, akaraterőre van szükség, ugyanakkor nagyobb biztatásra a pedagógusok és a szülők részéről is.

Mindenki nyert a versenyen, ha nem is díjat, de tapasztalatot, stresszhelyzet kezelést.

Az idei vetélkedőre 11 megye – Arad, Bihar, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szeben, Szilágy és Temes megyéből neveztek be. A levelező fordulók során 729 tanuló gyűjtögette szorgalmasan a helyes megoldásokért járó pontokat és közülük, a legmagasabb pontszámok alapján, 393 tanuló kapott meghívást a márciusi zárthelyi megyei döntőre. A regionális megmérettetésen, Marosvásárhelyen, 40 tanuló képviselte a tizenegy megyét. A résztvevők mindegyike egy-egy emlélapot és ajándékcsomagot kapott, majd a legjobbakat, az I., II. és III. helyezetteket díjazták és azokat, akik dícséretben részesültek. A legjobbak különdíjakat is átvettek, köztük portálunk, a Vásárhely.ma díját.

Simon Szabolcs tanár csoportja, a néphagyomány ápolói

Díjazottak: 

III. osztály:

I. díj: Pál-Nemes Zalán, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár: Urbán Laura

II. díj: Horváth Nimród, Friedrich Schiller Általános Iskola, Marosvásárhely , felkészítő tanár: Réti Mária

III. díj: Rigan Amina, Onisifor Ghibu Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Bántó Jutka

Dícséret és Bolyai különdíj: Balázs Anna-Júlia, Európa Általános Iskola, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Máté Emese

Bookshop különdíj: Tamás-Szóra Botond, Tompa László Általános Iskola, Székelyudvarhely, felkészítő tanár: Jászay Laura Andrea

Novum különdíj: Domokos Hanna Ilona, Simion Bărnuțiu Általános Iskola, Zilah, felkészítő tanár: Pali-Kis Irina-Eva

Erdély TV különdíj: Kuti Katalin, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Jánosi Szerén

Vásárhely. ma különdíj: Gyarmati Martin, Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad, felkészítő tanár: Zahu Valéria

Kreativ különdíj: Orosz Dávid, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Bugár Emese

Napsugár különdíj:Bögözi Bence Barna, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Jánosi Szerén

IV. osztály:

I. díj: Nagy-Fazakas Nóra, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Szitai Tünde Klára

II. díj: Süket Attila, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanár: Komjátszegi-Fábián Réka

III. díj: Koncsag Kriszta Boróka, Sövér Elek Szakközépiskola, Gyergyóalfalu, felkészítő tanár: Balog-Baricz Remilda

Dicséret és Bolyai különdíj: Vass Zsuzsa Boróka, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Szitai Tünde Klára

Bookshop különdíj: Vajda Balázs, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Szitai Tünde Klára

Novum különdíj: Berecz Hunor Csongor, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő tanár: Reich Annamária

Erdély TV különdíj: Nyárádi Roland, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár: Uszkai Bernadette

Vásárhely. ma különdíj: Szép-Márk Csanád, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár: Jakab Anna

Kreativ különdíj: Mikes Miklós Benedek, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár: Szakács Ágnes

Napsugár különdíj: Kuti Dániel, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár: Szitai Tünde Klára

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

24

Miként majálisozott?