Alexandra Felseghi Ne foglald a vonalat című drámáját mutatja be november 8-án, vasárnap 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara a Stúdió Színházban. A Harsányi Zsolt rendezésében készülő előadás a nők elleni erőszak, az intézményi közöny és az áldozathibáztatás kérdéseit állítja középpontba.
Tizenkilenc órán át várakozó hatóságok egy zárt ajtó előtt, miközben egy életéért könyörgő kamaszlányt a segélyhívó diszpécsere oktat ki. Egy egész falu, amely összezár az erőszaktevőként számon tartott „rendes fiúk” védelmében. Alexandra Felseghi Ne foglald a vonalat című drámája két megrázó romániai esetet, a caracali tragédiát és a văleni-i csoportos nemi erőszak történetét idézi fel.
A darab a nők elleni erőszak mögött meghúzódó társadalmi és intézményi mechanizmusokat vizsgálja. Rámutat arra, hogy a bántalmazók elítélése önmagában nem elegendő: legalább ennyire súlyos probléma az intézmények tétlensége, a társadalmi közöny és az áldozatok hibáztatása. Az előadás címadó mondata – „Ne foglald a vonalat!” – ennek a közönynek és az áldozatok segítségkérését semmibe vevő rendszernek a jelképeként is értelmezhető.
A magyar nyelvű színpadi változat Nagyosy Tímea Vanda és Boros Kinga fordításainak felhasználásával, az előadás alkotócsapatának munkájaként készült. A szövegek fordításában és átdolgozásában Czentye Sára, Hăineală-Szebeni Lenke, Harsányi Zsolt, Kelemen Roland és Vanderlik Boróka Sára vett részt.
Egyetemi hallgatók és meghívott művészek a színpadon
Az előadás szereplői a színész szak IV. éves hallgatói: Erős Szilárd, Gagyi Júlia, Hăineală-Szebeni Lenke, Kósa-Szigety Zsófia, Körmöndi Dóra, Lukácsi Lóránt, Nagy Boglárka, Studer Hanna, Szakács Ágnes, Szőcs Szilamér, Tompa Ferenc és Vanderlik Boróka Sára. Közreműködik továbbá Kelemen Ádám és Tölgyesi-András Ilka, a színész szak III. éves hallgatói, valamint Berei Zsolt Attila és Farkas Albert meghívott művészek.
A látványtervezők Darabont Gréta, Haller Réka Katalin, Hodor Eszter Adrienn és Miklós T. Izabella, a látványtervezés szak III. éves hallgatói. A dramaturg Kelemen Roland, a dramaturgasszisztens Czentye Sára, mindketten a teatrológia szak III. évfolyamának hallgatói.
A zeneszerző és zenei vezető Vanderlik Boróka Sára. A zenészek Gagyi Júlia, Kelemen Ádám, Lukácsi Lóránt és Nagy Boglárka. A koreográfusok Cseke Krisztina és Kengye Ádám, a koreográfiai konzulens Bezsán Noémi. Az előadás operatőrei Bakó Erik, Balogh Richárd, Kolcsár Ákos és Schneider Tibor.
Az előadás zenei felvételei a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában készültek. A produkció rendezője Harsányi Zsolt.
Jegyek és tudnivalók
Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott. Jegyek elővételben a Stúdió Színház online jegyértékesítő rendszerében, illetve az előadás helyszínén, a kezdés előtt egy órával vásárolhatók.
Jegyfoglalás a 0791 22 99 77-es telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail-címen lehetséges. További információk a Stúdió Színház honlapján olvashatók.









