Farkas AntalFt. Oláh Dénes esperes úr, aki középiskolás kora óta személyesen ismerte Márton Áron püspököt, egyszer elmesélte a főpásztor kedves köménymag levesének történetét.
Márton Áron, Erdély katolikus püspöke, bérmaútjai idején, szabadulása után egyházi főméltóságként gyakran járta az erdélyi falvakat és városokat. Látogatásai valóságos diadalmenetekké váltak: a kommunista diktatúra éveiben a csendes, mégis tömeges ellenállás jelei voltak. A kisebbségi sorsban élő magyarság ilyenkor nagy számban sereglett a templomokba és a plébániák köré, hogy jelenlétével is hitet tegyen egyháza és szeretett főpásztora mellett.
A bérmálások után mindenütt ünnepi ebéddel várták a püspököt. A jó szándék, a tisztelet és a szeretet bőségesen meg is mutatkozott az asztalokon, csakhogy az ünnepi menü szinte minden helyen ugyanaz volt: gazdag húsleves, rántott hús és pityóka. Az idősödő, börtönt is megjárt főpásztor bizonyára hálásan fogadta mindezt, de egy idő után talán megérezte a lélek és a gyomor egyszerűbb kívánságát is.
Székelyszentléleki bérmaútja előtt ezért levelet írt a plébánosnak, s arra kérte, hogy az ünnepi ebédre ne pompás lakomával, hanem köménymaglevessel készüljenek számára. A pap átadta az üzenetet a szakácsnőnek, aki tudomásul vette a főpásztor szerény óhaját. A bérmálás után pedig valóban felszolgálták a köménymaglevest.
A püspök úrnak igen ízlett az egyszerű étel. Olyannyira, hogy még repetázott is belőle. Aztán, ahogyan rendje volt, visszautazott Gyulafehérvárra.
Otthon, a püspöki konyhán sem hallgatta el örömét: elmesélte, milyen finom köménymaglevest evett Szentléleken. Az apáca, aki a konyhát vezette, maga is jól ismerte a köménymagleves receptjét, s azon nyomban főzött is belőle a püspöknek. A főpásztor megkóstolta, kanalazgatta, de látszott rajta, hogy valami nem hagyja nyugodni. Vajon miért nem olyan jóízű ez a leves, mint a szentléleki?
A szakácsnő észrevette, hogy a püspök nem leli benne ugyanazt az örömet, s elhatározta: elkéri a szentléleki köménymagleves receptjét.
Még a székelyszentléleki pap is meglepődött, amikor szakácsnője elmondta neki, miként készül az a bizonyos leves. Mindenekelőtt kell hozzá egy jó kövér tyúk. Azt meg kell főzni, lehetőleg kuktában, a levét pedig félretenni, és hagyni kihűlni, a zsírját leszedni. Ezután olajból és lisztből barna rántást kell készíteni, reszelt hagymával, egy kanál köménymaggal és késhegynyi borssal. A rántást a hideg tyúkhúslevessel kell felengedni, tovább főzni, majd leszűrni belőle a köményt. Végül apró galuskát vagy csipetkét kell belefőzni, s kevés, finomra vágott zöldpetrezselyemmel tálalni.
Így készült hát Márton Áron püspök szentléleki köménymag levese: látszólag egyszerűen, valójában a régi erdélyi konyha minden bölcsességével. Mert ebben a levesben nemcsak kömény volt és rántás, hanem a tyúkhúsleves ereje, háziasszonyi fortély, vendégszeretet és az a halk derű is, amelyből a nehéz idők emberei gyakran többet merítettek, mint bármely ünnepi lakomából.
Tönkő-Lukács Levente
Bölöni Domokos
