.:: Vásárhely.ma ::.

Világkupa ezüstérmet gurítottak

Jelentős meglepetést okozott a szerbiai szervezésű Világkupán az Elektromaros Romgaz női tekecsapata, amely ezüstéremmel tért haza.

A marosvásárhelyi lányok célja a Bajnokok Ligájába vezető első négy helyezés egyikének a megszerzése volt. A dobogó harmadik foka csak egy álom volt, az ezüstérem elhódítása szinte szóba sem kerülhetett. Ennek ellenére Orosz István és Seres József csapata fölülmúlt minden várakozást, rávert a német Liedolsheim SV-re és Világkupa-döntőt játszott. „Titkon reménykedtünk, de azért mégsem gondoltunk arra, hogy ott ezüstéremmel térünk haza” – ismerte el a Vásárhely.ma megkeresésére Seres József. A csapat másodedzője szerint ehhez a két magyarországi Anita, Méhész és Sáfrány tapasztalatára és csúcsformájára, valamint a fiatalok hatalmas bizonyítási vágyára volt szükség.

A németek ellen ütött 3593 bábú a csapat minden idők legjobb teljesítményének számít. Amit a döntőben a fiumei KK Mlaka ellen már nem sikerült megismételni. „Fejben már nem tudtunk ott lenni. Görcsösen kezdtünk, és képtelenek voltunk felzárkózni. De még így is csodás, amit tettünk” – fejezte ki elégedettségét Orosz István segédje.

A VK-n elért ezüst a Bajnokok Ligájába röpítette a marosvásárhelyi együttest, ahol a 16 csapat egyik kiemeltjeként várja a sorsolást. A BL-sorozat november végén kezdődik. Az Apatinban szervezett tornán az orosz–Seres páros a következő játékosokkal harcolta ki a BL-részvételt: Méhész Anita, Sáfrány Anita, Maria Ciobanu, Seres Bernadett, Szabó Júlia Emese, Fekete Réka, Budoi Noemi, Jánosi Halmágyi Kriszta, Bakó Blanka és Dán Mónika.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?