Antal ErikaAz utazásban az a jó, hogy új helyeket, netán új helyzeteket és új történeteket ismerek meg. Nem ritkán olyan helyeket, amelyekről már olvastam és szinte ismertem is, még mielőtt eljutottam volna oda. Ezekhez a helyekhez emberek, alkotók és művek is kötődnek és kapcsolódnak egymáshoz, néha távol egymástól térben is időben.
Az ember olvas és utazik, vagy utazik és olvas. Élményeket gyűjt, megfigyel, lefotózza a számára érdekes látnivalókat. Találkozik emberekkel, műalkotásokkal, történetekkel. Ez az élményanyag pedig lassan, szinte észrevétlenül gyűl, és egyszer csak kikerekedik belőle egy nagyobb történet.
Így kapcsolódik össze számomra Marosvásárhely, Tel Aviv, Târgu Jiu és Párizs. A kapcsot három név adja: Révész Endre, Constantin Brâncuși és Auguste Rodin. Hozzájuk társul még Rainer Maria Rilke is, aki szavakba öntötte azt, amit szobrok között tapasztalt.
Ha tovább fűzzük a szálakat, akkor már nemcsak szobrokkal találkozunk, hanem történelemmel is: a Calais-i polgárokkal, III. Edwarddal, a 14. századi Franciaországgal és Angliával. Aztán egy kicsit visszamegyünk még az időben, és ott áll előttünk I. Edward, aki kivégeztette a walesi bárdokat – azt a történetet, amelyet Arany János versbe foglalt. És lám, az idő újra bezárul: nemrégiben Montgomeryben emléktáblát avattak Arany János tiszteletére, és posztumusz díszpolgárrá nyilvánították a költőt.
Wales-ben még nem jártam, de ígérem, ha egyszer eljutok, lefotózom Arany János emléktábláját. Addig is megőrzöm azokat az élményeket, amelyeket Borszéken, Târgu Jiuban, Párizsban és Tel Avivban gyűjtöttem. Minden utazás egy újabb réteg a múlt és a jelen közötti párbeszédben. Minden szobor, minden találkozás emlékeztet arra, hogy a művészet és a történelem nem különálló világok, hanem velünk élő, egymást szüntelenül megvilágító idők és terek.
vasarhely.ma
