Új korszak kezdődik a hazai sportéletben: törvényerőre emelkedett az úgynevezett Novák-szabály, amely meghatározza a hazai sportolók minimális arányát a romániai csapatokban.
Legalább 40 százalékban hazai játékosoknak kell lenniük azoknak, akiket edzőjük benevez a kezdőcsapatba – írja elő az új törvény. Ugyanígy a következőkben sem csökkenhet az arány, elkerülendő az első másodpercek után történő „stratégiai” cserék. A jogszabály a 40 százalékot a csapatok pályára küldhető keretének összlétszámához viszonyítja. Mindez a hivatalos országos bajnokságokra, versenyekre vonatkozik, a nemzetközi kupameccsekre nem. Még így is felforgathatja számos futball-, kosár-, kézilabda- és röplabdacsapat játékosigazolási politikáját.
Az új jogszabály továbbá előírja:
- A sportági szövetségeknek saját stratégiát kell kidolgozniuk a hazai sportolók arányának növelésére az élvonalbeli versenyeken.
- A törvény hatálybalépését követő 30 napon belül kötelező beépíteni az előírásokat a versenyszabályzatokba.
- A szövetségek kötelesek bejelenteni az Országos Sportügynökségnek az esetleges szabálysértéseket, amely szükség esetén szankciókat alkalmazhat.
A javaslat azok után emelkedett törvényerőre, miután, döntő fórumként, a képviselőház 239 igen, 8 nem és 33 tartózkodás mellett fogadta el. Azelőtt a szenátus elvetette a kezdeményezést.
A törvény másik érdekessége, hogy az alapjául szolgáló miniszteri rendeletet, amelyet a korábbi tárcavezető, Novák Eduárd dolgozott ki, egy AUR-os képviselő terjesztette a parlament elé. Ciprian Paraschiv, Iași megyei politikusról van szó, a Képviselőház Ifjúsági és Sportbizottságának korábbi elnökéről.









