.:: Vásárhely.ma ::.

Növekedett a kötelező lakásbiztosítás ára Romániában

Harminc százalékkal emelkedett a kötelező lakásbiztosítás díja Romániában. Az eddigi 100 lej-ről 130 lej-re nő a biztosítás éves összege.

A díjemelést a Katasztrófák Elleni Biztosítási Csoport (PAID) javasolta, amely 12 biztosítótársaságot tömörít Romániában. A csoport indoklása szerint a korábbi 100 lejes ár a kötelező lakásbiztosításért tizenöt évvel ezelőtt határozták meg, és az azóta bekövetkezett változások és infláció miatt szükségessé vált az emelés. A román parlament idén tavasszal fogadta el a törvény módosítását, amely nemcsak a biztosítás összegének emelkedését hozza magával, hanem új feltételeket is szab az ingatlantulajdonosoknak, ugyanis az intézkedés értelmében minden telekkönyvi változásnak feltétele lesz ezentúl a kötelező lakásbiztosítás megléte.

Az új rendelkezés célja, hogy ösztönözze az ingatlantulajdonosokat a biztosítási kötelezettségük betartására. Jelenleg Romániában csupán minden ötödik otthon rendelkezik lakásbiztosítással, noha a törvény kötelezővé teszi ennek megkötését. A törvény szerint az önkormányzatok 100 és 500 lej közötti bírságot szabhatnának ki azokra, akik elmulasztják a lakásbiztosítás megkötését. A polgármesteri hivatalok azonban nem bírságolnak, így a többség elhanyagolja a biztosítási kötvény megvásárlását.

A kötelező lakásbiztosítás rendszere 2010 óta működik Romániában, a biztosítótársaságok által létrehozott országos katasztrófavédelmi alaphoz befizetett díj pedig árvíz, földcsuszamlás és földrengés esetén térít, legfeljebb 20 ezer euró értékben.

Szabó Lajos Dániel

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?