.:: Vásárhely.ma ::.

Lavotta Károly: Pisztoly a zsebben

Az alább következő adomákat az Új Élet folyóirat 1969-es szilveszteri számában találtam.

A Gimnazistákat játszottuk Vásárhelyen. Én voltam a darabbeli igazgató, s töredelmesen be kell vallanom: borsózott a hátam a szereptől. Valahogy sehogyan sem tudtam magamra találni. Azért megtanultam a szöveget, de csak tessék-lássék alakítgattam… Egy próba után Tompa Miklós közölte velem: hamis vagyok, egyáltalán nem azt nyújtom, amit kellene. Neki is csak azt válaszoltam: „Nem szeretem a szerepet…“ Aztán így ment ez három napig. Egyszer, próba közben, Tompát kihívatták. Mielőtt kiment volna, felszólt hozzám a színpadra: „Lavotta, tudja, hogy magának pisztoly van a zsebében?“ Ez szöget ütött a fejembe. Egy pisztoly – az egészen más. Akinek ilyesmi van a birtokában, az másként viselkedik. A szünet leteltével mindent elölről kezdtünk. Tompa is visszajött. Nem ismert rám, de én sem. Összenéztünk. Mosolygott. Én is. És olyan biztos voltam a dolgomban, hogy ha történetesen a zsebembe nyúlok, biztos ott találtam volna a pisztolyt…

Bölöni Domokos

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?

 

 

Legolvasottabbak: