Bölöni DomokosÜl az irodájában, és aláír. Már mindenki elment, csak a takarító személyzet tartózkodik a nagy épületben. És persze a kapus, Jámbor bácsi.
Innen, ha az ajtót kinyitja, oda lát az öregre.
Ül ő is, a kis ketrecében, eszik. Jobban mondva falatozik. Szalonnát, kenyeret, hagymát. Paprikát, paradicsomot. Szinte mindennap ugyanazt.
Van egy konzervje is, jár neki, adják. Szolgálat az szolgálat.
Hiszen a nép az úr.
Itt lenn ő a gazda.
Odafenn a főnök.
A nép szolgája.
Csak ilyenkor ér rá aláírni a sok mindenfélét. Átjáróház az irodája. Mindenki az ő fejét rágja mindenért. Belefáradt már. Mi az, hogy belefáradt. Elmosolyodik. Megszólal a telefon.
Halló. Igen. Halló, igen.
Bent vagy még? Átugrok egy kicsit, ha van öt perced.
Van öt perce. Mind ezzel kezdik. Öt perc. Na, míg ideér, gyorsan aláírni, ami még maradt.
Ez a Kondor. Ez, hát persze. Tudni lehet, miért jön.
Kérlek szépen, én mindenkit ismerek. Tényleg mindenkit ismer. Régi fiú. Érdekes, a kapus, Jámbor bácsi: nem szereti. Pedig mekkorákat szalutál, propagandistától felfelé, mindenkinek. Na igen, Kondornak is. De nem szereti. Az jól meglátszik az öregen, ha valakit nem szeret. Akit szeret, annak azt mondja: Tiszteletünk, Iksz elvtárs!
Kondornak pedig: Tiszteletem, Kondor elvtárs! Ilyen finom árnyalatok, hm.
*
Iksz egy picit hangosan is nevet. Nem restelkedik önmaga előtt, szeret saját magának nevetni. De illedelmesen.
Na már itt is a Volga. Kitekint, hát persze. Kondor. Kinyitja az irodaajtót. Állva vár. Jámbor bácsi éppen szalutál. Tiszteletem, Kondor elvtárs. Igen, fent van, tessék felmenni. Kondor nagyon barátságos, széles gesztussal üdvözli, tréfálkozik.
Ha ilyen: akar valamit. Valamit akar. Máskor is vidám, mindig vidám, de leereszkedő. Most “egyenrangúként!” viselkedik.
Ugratja őt.
Aki munkaidőben nem dolgozik, az ilyenkor pótolja, mi?
Hahaha.
Már tíz perc is eltelt, még mindig nem lehet tudni, mit akar. Nem szabad erőltetni, majd elmondja.
Elejti. Csak úgy, mellékesen. Na.
Igaz is, ha már itt vagyok, mi van azzal a….?
Igen, persze. Szóval, ez az.
Hallom, Tribel is bele van keverve.
“Hallom”.
Ugyan. Azért jöttél ide, gondolja Iksz.
Kondor fülét hyezve figyel.
Két szóból is megsejti, hogyan kell taktikázni tovább.
Igen. Álláshoz juttatott többeket is a városban. Hálapénzért vagy hasonló ellenszolgáltatásért. Ígéretet tett nhánynak, a pénzüket elfogadta, aztán “megfeledkezett” róluk.
Hm.
Ez a Tribel. Ki hitte volna, hogy ennek ilyen magas pártfogója van, mint Kondor.
Most jöN az “enumeráció”. Felsorolja a Tribel érdemeit.
Tudod, hogy együtt dolgoztam vele Szolyva-Visónál? Brigádos volt!
Nem, ezt nem tudta. Iksz szinte semmit sem tud.
Mélyről indult, elhiheted. Olyam jó hangú gyerek volt. Mindig ő kezdte a nótát. “Fiúk, most énekeljünk el egy forradalmi nótát”, ezt mondta, tudod? Ilyen vicces volt.
Majd:
Jövőre fölvitték volna a fővárosba.
Most meg kell szólalnia neki is. Ha nem, akkor Kondor rögtön könnyekre fogja fakasztani.
Kondor a legjobb szónok. Hat falut kollektivizált egymaga.
Muszáj beleszólnia.
Három háza van itt, a városban, és egy villája a hegyekben.
Tribelnek? Nem hitem volna.
Á, dehogy nem. Biztosan mulattál is ott, gondolja.
Na? Mi lesz.
Most a család következik. Az apósa, az anyósa. Egy ilyen ember, mint Tribel, nem volna szabad hogy lekösse magát. A család lehúz.
Tudod, hogy kifogta szegény, a feleségével?
Az az asszony nem normális.
Kondor mostmár fesztelenül cseveg, úgy érzi, megnyerte a csatát. Elmeséli a Tribel feleségének néhány sikamlós sztoriját, és hogy az asszony már évek óta sakkban tartja Tribelt.
Zsarolja.
Szegény Tribel.
Uram, már csaknem egy órája beszél. Nem lehet odafigyelni már.
Néz, néz, a Kondor arcát nézi, és végtelen homoksivatagot lát.
Aztán óriáskaktuszokat.
Bólint, mindegyre bólint.
Kondor valamin kacag. Illik vele nevetni.
Na, szóval ezt akartam mondani.
Feláll, igen, ez a mozdulata ismerős a gyűlésekről. Most összefogja a kezét, szerényen, nehogy imádságosnak tűnjön, kissé bandzsít, mintha kacsintani szeretne, ilyenkor tudni lehet, vége a gyűlésnek.
Aki mégis hozzá szeretne szólni, jobb ha elfelejti. Mindent is, amit gndolt volna.
Mit is akartál mondani?
Kondor rácsodálkozik, mint kisgyerek a szarvasbogárra.
Hát hogyhogy? Nem volt elég viágos? Na, igazán. Ez már szemtelenség.
Megszólal Iksz.
Ide figyelj. Ha Tribel…megy…Ha sor kerül rá…Akkor, hogy tudod. Akkor: te?!…Ugye, nem vagy implikálva…
Kondor visszaül, elképedést színlel, összecsapja kezét csodálkozólag.
Hová gondolsz, öregem.
Fogadjunk, ezt ismételgeti, fogadjunk.
Végül:
Nem sértegess, öregem, hová gondolsz,
Nna. És.
De hidd el, kár érte. Nem tudod, micsoda szervező káder. Ti az ilyesmit nem veszitek figyelembe.
Előttetek a kész tény. És az emberrel mi történik?
Az nem érdekes, ugye.
Támad Kondor.
Ez a “fiatal generáció”.
Már a saját nemzedéke nevében menti Tribelt.
Hát valamit ígérnie kell, másképp nem megy el.
Nem az a fickó, aki csak úgy elmegy.
Ha mégis, akkor fenséges: távozik.
Gondolkozzál rajta, jó? Nem ártana, ha összehoználak vele.
Milyen viszonyban vagytok? Mi?
Iksz lwgyint. Ezen maga is meglepődik.
Nem, nem, azt nem. Tegező viszonyban, de az nem számít.
Most magyarázkodjék Kondornak, hogy itt elvekről van szó? Kondor ugyanezt mondja, csakhogy a másik partról.
Jó, még meggondolom.
Így már igen. Ez kell. Mostmár elmegy Kondor.
Egy óra múlva felhívlak, jó? Látom, úgyis itt akarod tölteni az éjszakát.
Rendben?
Rendben.
Kondor elérte, amit akart, visszahúzódik a páncélja mögé.
Már leereszkedő, ahogy kezet nyújt, ahogyan búcsúzik, amiképp elvonul. Benne van ebben, hogy na te kis izé, ugye hogy mgfőztelek.
Merthogy ez a zsigeri zsáner.
Csak az ajtóig kísérheti, Kondor elhárítja. Na ne, dolgozz csak tovább, értékes emberünk vagy. Elég idődet elraboltam, hűha.
Iksz az ajtóból figyeli a ráérős alásétát. Jámbor bácsi kijön a ketrecéből. Szalutál. Méretes bajusza takarja a száját.
…szteletem, Kondor elvtárs.
Nem állhatja ez Kondort, az ilyent az istennyila is kerüli.
Bezárja az ajtót Kondor után, s ott marad félvigyázzban, amíg az be nem ül a Volgába.
Sunnyog a bajusza akatt.
Azuán aztán Jámbor bácsi óriási illetlenségre vetemedik.
Amire ragadtatja magát, hát olyat Svejk tudhatott az első világháború idején.
Kell bizony ahhoz legalább egy rendes paszulykonzerv.
Jámbor bácsi ma nem melegítette fel, úgy kanalazta be hidegen.
Amint elveszi sapkájától a tisztelgő kezét, hátra nyúlva egy kicst vakarózik.
És mintha jelszó csattanna.
Majd…
A győzelmi aktus felhallatszik.
Iksz behúzódik az irodájába, gondosan elfordítja a kulcsot.
Belőle is kirobban a megkönnyebbülés.
És rázza a kacagás. Csorognak a könnyei.
Akkor is kuncogat még, amikor, pontosan hatvan perc és egy másodperc múlva felcseng a telefon.
Nem, mondja vidáman, és lecsapja a kagylót.
Otthon szokatlan ötlettel áll elő a feleségének. Másnap ebédre főzzön egy kis finom paszulyt.
Nem főzeléket, inkább azt, amit fuszulykalevesnek mond a nép.
Legyen benne csülök. Anélkül semmit sem ér.
Az asszony fintorog, szörnyülködik.
Elmagyaráztatja a receptet. Jó, de a puliszkát te kavarod meg.
Csak akkor rázkódik össze, mikor az ecetes hagyma is szóba kerül.
