A somi poétája

(Emlék 1994-ből)

Mottó: Forró vodka, langyos kóla, üssön el a kánikula!

Értékes dokumentumhoz jutott vasárnap a Somin (vagyis a Somos-tetőn) Hűbele Balivér.

1958 márciusában játszották a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet IV. éves hallgatói vizsgaelőadásukon Szofoklész Antigonéját. Rendezőtanár Kőmíves Nagy Lajos, tanársegéde Gergely Géza, a szereplők pedig Balogh Éva, Tóth Tamás, László Károly, Kőfalvi István, Szamosközi László, Makra Lajos, Mózes Erzsébet, Ferenczy István, Boér Ferenc, Székely Ferenc, Bács Ferenc, Péterffy Gyula, Herczegh Róza – nem voltak még mind negyedévesek, de nem ám. A kísérőzenét pedig éppenséggel Kozma Mátyás szerezte. A koreográfiát jegyzi és betanította Éghy Gissa tanárnő. Közreműködött az Állami Székely Népi Együttes tánc- és énekkara.

Hogy jön mindez a Somihoz? Hűbele Balivér sétára invitálta a családját. Látták a csodát megtestesülni, kacsalábon forgó légpárnás víkendcsodákat, ittak üdítőt (nem üdültek föl tőle), a férfiak később a sörrel is megpróbálkoztak, na, azt az egyet nem szidták. A fagyit hiába keresték, a mesevonatra nem ültek fel, mert eszükbe jutott Disneyland, és különben is valami azonosítatlan nem-repülő valamikbe többször és mindig halkan bele-beleléptek… Egyéb szórakozás? Az állatkertbe sem érdemes a dögmelegben, dúl ott némi specifikus illat, melytől jobb távol tartani szaglószerveinket. Elkeseredésükben mi telhetett tőlük? Vásároltak két tasak (tán sósavval kezelt)  napraforgó magot, és – dörzsölt turistákhoz illőn, példásan köpködve, szotyizva – hazaindultak, a számítógépgyári lejáró irányába. Ott bukkantak az értékes dokumentációra. Egyebek mellett régi PCR-s papírzászlócskákra, szabályos szabálytalanságban elhintegetve. A Lányok-Asszonyok és az egykori Új Élet meg egyéb lapok, újságok, folyóiratok elszórt rongyai között pedig: a kedves műsorfüzetre.

Nos, Hűbele Balivér ezért halasztotta a következő nyárra, hogy rossz tapasztalatán érzett spontán dührohamában nyomban lefejelje az útjába pofátlankodó útszéli cserefát. Megúszta egy kis kókurival a homlokán.

Közben Adyra gondolt, fütyült egy kicsit, majd némán káromkodott.

Érezte, bár nem élvezte, mégis imponált neki: hogy bár teljesen indokolatlanul, de itt és most ő a Somi poétája…