.:: Vásárhely.ma ::.

Koszorúzás, színházi tájfutás és koncert

Szeptember 21-én, csütörtökön a magyar dráma napját ünnepli a Tompa Miklós Társulat.

Paulay Ede rendezésében 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban, Budapesten – a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben e dátumon ünnepeljük a magyar dráma napját. A magyar drámairodalom ünnepének célja a magyar színházművészet értékeinek jobb megismertetése, és az írók ösztönzése újabb alkotások létrehozására.

Mint minden évben, a magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ezúttal is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön fél 6-kor, a hagyományokhoz híven Aranka György szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. Ezt 19 órakor a Színházi tájfutás című rendhagyó esemény követi, amelynek keretében a résztvevő csapatok tagjai felfedezhetik és bebarangolhatják a színház épületét és annak – a közönség előtt eddig rejtett – helyiségeit, elmélyülhetnek a magyar drámairodalom remekeiben, valamint találkozhatnak a társulat színészeivel is.

Az est második felében, 9 órától a Tompa Miklós Társulat színész-zenekara, a Tompa Pilvaxer Band lép fel a színház Underground termében, klasszikus és kortárs magyar költők verseiből összeállított repertoárral. A megzenésített költemények zeneszerzője és a zenekar vezetője Apostolache-Kiss Zénó. A koncerten fellép Adorjáni Nagy Zoltán, Apostolache-Kiss Zénó, Bokor Barna, Fodor Piroska, Galló Ernő, Kiss Bora, Korpos András, Meszesi Oszkár, Nagy István, Oláh Vince, Ördög Miklós Levente, Somody Hajnal, Szabadi Nóra, Tollas Gábor és Varga Balázs – tájékoztatott a Tompa Miklós Társulat sajtóirodája.

 

 

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

41

Mire számít a választási kampányban?