Három nap Háromszéken – 3. rész

Augusztus egyik hétvégéjén háromnapos körútra indultunk Háromszéken, vagyis Kovászna megyében. Három nap alatt tizenkét települést érintettünk – minden állomásnál valami különleges élmény várt ránk. Kerestük a gyökereinket, és közben a távoli és közeli múlt is foglalkoztatott.

A háromszéki utunk beszámolójával szeretnék másokat is ösztönözni arra, hogy elinduljon ,,csak itt a közelben” és felfedezze szűkebb környezetünket. Háromszék rengeteg látivalót kínál az utazónak, az érdeklődő, nyitott turistának.

Kézdivásárhely, az udvarterek városa

Komandó után Kézdivásárhelyre utaztunk. Ott is kissé úgy éreztük, hogy megállt az idő, de ez alkalommal jó értelemben. Nyugodtabbnak, lassúbbnak tűnt az élet miközben körbejártuk a város főterét.

Kézdivásárhely a legkeletibb magyar többségű városa a Kárpát-medencének, az egykori Kézdiszék központja. Valamikor római katonai tábor volt itt, ahonnan az Ojtozi-szorost felügyelték. Építési stílusában is egyedülálló: az egykori piactérből, a mai főtérről úgynevezett udvarterek nyílnak. Ezek olyan utcákká alakuló udvarok, amelyek régebb egy-egy család nevét viselték, ma számokkal vannak megjelölve. Például 1-es, 2-es, 3-as számú udvartér és így tovább.

Jelenleg 73 udvartér található, ezek harmada a belvárosból indul ki, illetve a belvároshoz kapcsolódik.

Háromszék gazdálkodásának múltja

Háromszéki kirándulásunk harmadik napján szintén a múltba utaztunk vissza, Csernátonba. Először a falumúzeumot néztük meg, amelyet alapítójáról, Haszmann Pálról neveztek el. Bár egy egész délelőttöt szántunk ennek az érdekes és értékes gyűjteménynek a megtekintésére, úgy éreztük, még vissza kell térnünk.

A skanzen egyik legértékesebb gyűjteménye a régi mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás, amely Háromszék gazdálkodásának múltját, tárgyi és szellemi anyagát hivatott bemutatni, mint a korabeli gőzgépeket, cséplőgarnitúrákat, traktorokat, motorikus erőgépeket, talajművelő gépeket, valamint jó néhány egyedi mezőgazdasági szerszámot.

Ugyanakkor nagyon érdekes a rádiógyűjtemény is, ahol a legkorábbi készülékek közé tartoznak a kristálydetektoros fülhallgatós rádiók. A vevőkészülékek sokasága mellett a hangrögzítő, hangvisszaadó készülékek, korabeli telefonok, gramofonok, patefonok is helyet kaptak az 1920-as, 1930-as évektől kezdődően egészen napjainkig.

Séta a zabolai Mikes kastély parkjában

Utunk utolsó célpontja a zabolai Mikes-kastély volt. Mi szombaton szerettük volna megnézni a feljított kastélyt és annak parkját, de a szuvenírboltként is működő portásfülkében megtudtuk, hogy időpont már csak vasárnap délutánra foglalható román nyelven történő idegenvezetéssel. Vasárnap koradélután a 10-12 tagú csoportnak az idegenvezető megmutatta a parkot, a lovardát, egy kávé mellett mesélt a múltról, majd a kastélyszálló éttermén is átvezetett, így a berendezést is láthattuk. A csoport zöme Konstancáról érkezett, most hallott először a Mikes grófokról. Az idegenvezető, a család fiatal leszármazottja mesélt a család évszázadokon átívelő múltjáról, az államosításról, illetve arról, hogy a rendszerváltást követően, hogy sikerült visszaszerezniük a családi birtokot.

A magánlakásként és turisztikai központként is működő kastélyról ezt írja a Kastély Erdélyben című weboldal: ,,Egyes feltételezések szerint már az 1400-as években állhatott a településen egy kapubástyával erődített épület, melynek helyére a 17–18. században egy reneszánsz udvarházat építettek. A zabolai kastély történetéről kevés adat áll rendelkezésünkre, bodoki Mikó Miklós említi először naplójában, amikor Apor Lázár és Imecs Judit 1629-ben Zabolán tartott esküvőjét írja le. A nagyszabású ünnepségen az előkelő vendégsereg mellett maga a fejedelem, Bethlen Gábor is jelen volt.”

A zabolai Mikes-kastélyt 1949-ben államosították, azt követően az állami mezőgazdasági vállalat székhelye, majd szakszervezeti nyaraló lett, később árvaház és iskola, de szanatórium és elmegyógyintézet is működött benne. A család 2005-ben kapta vissza a kastélyt, felújíttatta az épületeket és az impozáns angolparkot, az új kastélyban és a különböző melléképületekben panzió és rendezvényközpontok működnek, a régi kastély pedig a család magánlakásaként funkcionál.