Eligazolt Szováta krónikása – Fekete Árpád emlékére

A tavasszal még együtt ünnepeltünk és díjaztuk több évtizedes lelkes, önkéntes, de mindig profinak bizonyuló sportújságírói munkádat, most meg arról értesülünk, hogy szegre akasztottad tolladat anélkül, hogy pontot tettél volna életed újságcikkére. Szép kort éltél meg, szinte 89-et, de egykori futballista és játékvezetőként tudhattad volna, hogy nem ez az a szám, amikor a bírónak utolsót kell fújnia a sípjába.

Nem a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tisztségviselőjeként, hanem egyszerű olvasód, tisztelőd és barátodként búcsúzom. Bár az évtizedek során sokat beszélgettünk, talán soha nem meséltem, hogy Szovátát és a fürdőváros sportéletét újságolvasó gyermekként általad ismertem meg. A fürdőtelep tavainál már kiskoromban jártam, de mit sem tudtam azok alakulási körülményeiről és gyógyhatásáról. Keddenként megjelenő cikkeidből ismertem meg a helyi focicsapatot, és általad tudtam meg, mikor ki edzőtáborozik a telepen. Téged hallottalak először anyanyelvemen beszélni erdélyi stadion bemondójaként. És elmeséléseid által ismertem meg e csodálatos fürdőtelep érdekfeszítő, gazdag és esetenként szaftos múltját. Most meg azzal szembesülök, hogy többé nem lesz ki tanárként oktasson, és tudásra szomjúhozó diákként érdeklődjön a nagyvilágból hozott hírek iránt. Nem lesz ki kivágva őrizze a szórványról íródott riportjaimat, és nem lesz kinek újabb sóvidéki könyveit lapozgassam.

A közösségi gyásztól sötétebb lesz az égbolt, egykori diákjaid elhullajtott könnyeitől sósabb a Medve-tó. Az ünnepi fények megfakulnak, a karácsonyfa a sírra helyezett koszorúra leheli fenyőillatát. Szegényebb lesz Szováta, kihaltabb a Sóvidék, gyatrább a Székelyföld. A helyi sportújságírásból már rég elgurult kedvenc sportágunk labdája, most meg eligazolt annak hiteles krónikása. Igen, a ’89 előtti cenzúra és öncenzúra korszakában is, amikor láttuk leírva fehéren a Feketét, annak lehetett hinni!

Marad az emlék, amely megsárgult újságcikkekben, könyvespolcokat hajlító, kötelező házi olvasmánynak beillő kötetekben, retinánkra égetett örökös pajkos mosolyodban és sok-sok egykori tanítvány és tisztelő memóriájában, tudásában, gesztusában él tovább.

Isten veled, Fekete Árpi bácsi!