.:: Vásárhely.ma ::.

Vége a fizikaórának: elhunyt Klementisz János

Elhunyt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum egykori igazgatója, a legendás fizikatanár, Klementisz János, aki életével és munkásságával évtizedeken át meghatározta az iskola szellemiségét.

Hosszas, de méltósággal viselt betegség után, 85 éves korában távozott az élők sorából Klementisz János ismet marosvásárhelyi fizikatanár. Az 1940-ben Szászrégenben született pedagógus 1990 és 1998 között igazgatóként szolgálta az intézményt, tanárként pedig csaknem fél évszázadon át formálta diákjai gondolkodását, pályaválasztását és értékrendjét.

Klemi, ahogy kollégái és diákjai nevezték, 1957-ben a Bolyaiban érettségizett, és az egyetem elvégzése után ugyanoda tért vissza. Még azelőtt rövid ideig esztergályosként, majd műszaki rajzolóként keresete a kenyerét. 1974 és 1976 között Afrikában, a Zair Köztársaságban tanított francia nyelvterületen, ahol fizikát, kémiát, matematikát, művészettörténetet és testnevelést is oktatott. Hazatérése után tovább gazdagította az iskola szakmai életét: részt vett tankönyvírási pályázatokon, kiállítást szervezett a fizikaszertár anyagából, és több mint 45 éven át dolgozott az iskola laboratóriumainak és szaktermeinek tervezésén, fejlesztésén. Óráit a Defa, a Mosfilm és a Romfilm is megörökítette.

„Fizikatanárként hamar fogalommá vált: önképzőkörök, fizika- és elektronikakörök vezetője, a fizikakatedra szakirányítója, városi módszertani körök irányítója és önkéntes szakfelügyelő volt. Szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen volt; órái világos felépítésűek, logikusak, kísérletekkel gazdagítottak, derűs humorral átszőttek. A fizika szépségét matematikai precizitással, ugyanakkor emberközeli módon tárta fel diákjai előtt. Nem volt fölösleges mondata, de soha nem hagyott ki semmi lényegeset sem” – áll az iskola búcsúztató szövegében.

Klementisz János az a tanár volt, aki nemcsak tanított, hanem pályákat indított el, gondolkodásmódot formált, maradandó inspirációt adott.

Számos elismerésben részesült, de legnagyobb jutalma diákjai és kollégái megbecsülése volt. A Pro-Scola Bolyaiana Alapítvány alapító és kuratóriumi tagjaként is az iskola jövőjét szolgálta. 2022. május 6-án egykori iskolája Alma Mater díjjal ismerte el kitűnő munkásságát.

(Fotó: Kovács Levente, 1974)

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!