Alig néhány nappal 84. születésnapja után elhunyt a szászrégeni labdarúgás minden idők legjobb játékosa, Pozsonyi Jenő. A kőkemény védő szülővárosában az Avântulnál kezdett el focizni, majd Nagyváradon és Aradon futott be nagy karriert.
Mennyei pályára igazolt a szászrégeni labdarúgás minden idők legeredményesebbnek tartott futballistája, az 1942. január 1-jén született Pozsonyi Jenő. A derék ifjú már 15 évesen bemutatkozott a helyi Avântulban, ahol négy évadon keresztül rúgta a bőrt. Egy rendkívül rövidre sikeredett bukaresti kitérő után – egy meccset játszott a Viitorul mezében – hazatért Erdélybe, ahol előbb Nagyváradon (1962–1967), majd Aradon (1967-1977) futballozott.
A Körös-parti csapatban érett be, viszont Aradon vált híressé. Az UTA színeiben 247 bajnoki mérkőzésig és 9 gólig jutott. Az „öreg hölggyel” két bajnoki címet nyert, 1969-ben és ’70-ben. Tagja volt annak a legendás csapatnak, amely Gorneaval, Brosovszkival, Lereterrel, Domideval, Biró Gabival a soraiban és Coco Dumitrescuval a kispadon a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) sorozatában kiütötte a legendás Feyenoord Rotterdam csapatát. A textilgyáriak sikerét a kor nemzetközi sajtója a világ nyolcadik csodájaként könyvelte el.
Pozsonyit a román utánpótlás‑válogatottba is behívták, több nemzetközi ifjúsági mérkőzésen lépett pályára. Visszavonulása után több hazai és magyarországi csapatot edzett, egy időben szülővárosa nevelőegyüttesét.









