.:: Vásárhely.ma ::.

Bíznak Trifben és önmagukban

A váratlanul félrelépések ellenére továbbra is bízik a kosárlabdacsapat jelenlegi edzőjében, játékoskeretében és saját erejében a Marosvásárhelyi VSK igazgatója és csapatkapitánya.

Szóba sem jöhet az edzőváltás, a játékosoknak kell jobban odatenniük magukat ahhoz, hogy a marosvásárhelyi férfi kosárlabdacsapat még inkább megfeleljen a szurkolók és támogatók elvárásainak – ezt a következtetést vonta le az eddigi szereplés alapján a klub ügyvivő igazgatója, Szászgáspár Barnabás és a VSK csapatkapitánya, Sánta Szabolcs. Az egykori edző és beállós tanítványa elismeri, hogy lehetett volna jobb teljesítményt is nyújtani, azonban úgy érzi, újonc csapatként a Marosvásárhely eddig tisztesen helytállt az elit liga megerősödött mezőnyében. Szászgáspár szerint az alapszakaszban több alkalommal is a balszerencse, a fáradtság vagy akár a téves játékvezetői döntés vezetett a végjátékban vagy a hosszabbításban elveszített mérkőzésekhez. Ugyanakkor közrejátszott Martinić sérülékenysége is, aki nem egy mérkőzést fogát összeszorítva irányította a csapatot. Felvetésünkre, hogy a drukkerek nem is annyira a nagyok ellen a hajrában elveszített meccsekért bosszankodtak, mint sokkal inkább a csíkszeredai és foksányi történelmi vereségek miatt orroltak a csapatra és szakvezetésére, a klubvezetővé avanzsált egykori edző elmondta: azon túl, hogy a két kiszálláson a vásárhelyi csapat valóban gyenge napot fogott ki, a két kis együttest nem szabad leírni, a VSK legyőzése mellett a Marosvásárhelynél nagyobb csapatoknak is törtek borsot az orra alá. Szászgáspár azzal sem értett egyet, hogy a lelátóról számos esetben nemigen látszanak Trif taktikai elképzelései, és sokkal inkább a rutinos játékosok egyéni megoldásaitól reméli a mérkőzések behúzását. A szakember azzal viszont egyetértett, hogy a csíkszeredai tartalék, Radoslav Vujadinović kényszer-leigazolása nem járt sikerrel, ezért egy néhány hét után el is küldték a sérült Martinić pótlására hozott játékirányítót.

„Több szerencsével akár ott is lehettünk volna az első tíz helyért folyó középszakaszban, de még így sem vallottunk szégyent. Bár a keret és az eddig mutatottak alapján nem hinném, hogy a kiesés veszélyeztetne, nagyon oda kell figyelnünk minden egyes hátramaradt mérkőzésre” – fejtette ki Sánta Szabolcs. A csapatkapitány arról is beszélt portálunknak, hogy az elmúlt hónapokban mennyire hiányzott a súlyos sérülés következtében műtétre Alin Borşa, aki játékával sokat segíthetett volna a palánk alatt folyó harcban.

„George Triffel, Vlad Poraval és nagyjából ezzel a játékoskerettel jutottunk vissza az élvonalba, ezzel harcoljuk végig a 2022/23-as idényt. Hogy mi lesz az ősztől, az nagyrészt a támogatóinktól függ, nyilván, hogy mi is szeretnénk szintet lépni” – vázolta a rövid- és középtávú terveket Szászgáspár Barnabás. Addig is márciusban négy rendkívül fontos mérkőzés vár a vásárhelyi csapatra. A szurkolók örömére, Martinic, Gajović, Sánta és társai az elkövetkezendő hetekben, mind a négy alkalommal a Ligetben lépnek pályára. Leghamarább március 4-én, szombaton délután 6 órától az alapszakaszban a vásárhelyieknél lényegesen eredményesebb Galaci CSM ellen.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

330

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?