.:: Vásárhely.ma ::.

A szakember szerint várni kell az aratásig

Elemzők szerint az utóbbi 28 év legnagyobb búzatermésére lehet számítani idén Romániában. A becslések szerint a búzatermés eléri a 12,2 millió tonnát a 2025. július 1-jén kezdődő 2025-2026-os mezőgazdasági szezonban. A tavalyi búzatermés becsült mennyisége 10,2 millió tonna volt.

Mindezt a hektáronkénti hozamok javulásával és a vetésterület növekedésével magyarázzák – számolt be az Agerpres.

Hogy látja ezt a helyi szakember?

Megkérdeztük erről Fazakas Miklóst, a Romániai Magyar Gazdák Maros Szervezete elnökét, aki így fogalmazott: ,,Mi általában nyugtával dícsérjük a napot, úgy hogy amit elmondhatunk, az az, hogy valamivel nagyobb az őszi kalászos vetésterülete, mint a tavaly, ugyanakkor nagyon rossz körülmények között sikerült elvetni azt a mennyiséget, amit ország szinten el tudtak vetni a gazdák. Itt nagyon száraz ősz volt, egy száraz tél volt, egy nagyon hektikus, késői fagyokkal a tavasz, ami nagyon igénybe vette a vetéseket. Szóval arról beszélni, hogy rekord termés lesz, ez minimum felelőtlenség” – mondta a gazdaszövetség elnöke.

Fazakas arról is beszámolt, hogy az utóbbi esőzések segítettek a gabonaféléknek. De előbb megvárnák az aratást, hogy biztosan láthassák, mire számítsanak.

Vigyázzunk a gabonánkra

,,A déli megyékben elkezdődött az árpa aratása és megmondom őszintén, egyáltalán nincsenek kiemelkedő eredmények. A minőség egyelőre elfogadható, de a búza aratása az még messze előttünk van és én azt mondom, hogy vigyázzunk a gabonánkra, mert jó ára lesz” – foglalta össze Fazakas Miklós, aki szerint globálisan kevesebb búza lesz, mint tavaly.

A Bloomberg szerint megnőtt Románia jelentősége a búza világpiacán, amit az is bizonyít, hogy az egyik amerikai tőzsdei szolgáltató a romániai kikötői gabonaárakat és a szomszédos Bulgária gabonaárait használja a Fekete-tenger térségéből származó búzával való új határidős kereskedésben, miután az előző kereskedést az ukrajnai orosz invázió után felfüggesztették.

Fotó: archív

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

91

Kit tart felelősnek a parajdi bányakatasztrófáért?