Kali IstvánMiközben a parajdi sóbánya víz alá került, családok százait sodorva egzisztenciális válságba, a tordai sóbánya látványos fejlesztéseket jelentett be. A kontraszt éles és kérdéseket vet fel: puszta időzítés, vagy egy tudatos újrapozicionálás kezdete Erdély turisztikai térképén?
2025 májusának végén Erdély két emblematikus sóbányája szinte egyszerre került a hírek középpontjába — bár egészen különböző okokból. Míg Parajdon a természet kegyetlen erői romboltak, addig Tordán ambiciózus fejlesztési terveket hirdettek meg. A látványos egybeesés mélyebb kérdéseket is felszínre hozott a közvagyon kezeléséről, a régió fejlesztési stratégiájáról, valamint arról, kié lesz Erdély turisztikai jövője.
Parajd: egy katasztrófa képei
Május végén a Korond-patak megnövekedett vízhozama átszakította a parajdi sóbányát védő vízzáró réteget. A víz elsöprő erővel tört be a föld alá, elárasztva a bánya turisztikai és kezelőszintjeit, teljesen használhatatlanná téve a létesítményt. A sóbánya méltán volt a Székelyföld egyik legfontosabb turisztikai központja: évente közel félmillió látogatót vonzott, valamint több száz ember megélhetését biztosította közvetlenül és közvetve.
A baleset következményei drámaiak: nemcsak a bánya került veszélybe, hanem egy egész település gazdasági struktúrája is. A Salrom, a sóbányát üzemeltető állami vállalat jelenleg kárfelmérésen dolgozik, miközben a román kormány rendkívüli intézkedéseket ígért a helyreállításra. A helyiek azonban egyre türelmetlenebbek: a bizonytalanság, a munkahelyek elvesztése és a jövő kiszámíthatatlansága mély sebeket ejt egy olyan közösségen, amely évtizedeken át élt együtt a bányával.
Parajd: egy katasztrófa képei
Május végén a Korond-patak megnövekedett vízhozama átszakította a parajdi sóbányát védő vízzáró réteget. A víz elsöprő erővel tört be a föld alá, elárasztva a bánya turisztikai és kezelőszintjeit, teljesen használhatatlanná téve a létesítményt. A sóbánya méltán volt a Székelyföld egyik legfontosabb turisztikai központja: évente közel félmillió látogatót vonzott, valamint több száz ember megélhetését biztosította közvetlenül és közvetve.
A baleset következményei drámaiak: nemcsak a bánya került veszélybe, hanem egy egész település gazdasági struktúrája is. A Salrom, a sóbányát üzemeltető állami vállalat jelenleg kárfelmérésen dolgozik, miközben a román kormány rendkívüli intézkedéseket ígért a helyreállításra. A helyiek azonban egyre türelmetlenebbek: a bizonytalanság, a munkahelyek elvesztése és a jövő kiszámíthatatlansága mély sebeket ejt egy olyan közösségen, amely évtizedeken át élt együtt a bányával.
Torda: egy új korszak kezdete
Miközben Parajdon az áradat romokat hagyott maga után, a Tordai Sóbánya közösségi oldalán optimista hangvételű bejegyzés jelent meg:
„A tordai sóbánya új fejlesztési szakaszba lép, amely a József-tárna kiépítésére és a kezelőbázis modernizálására fókuszál. Több mint 126 millió lej értékű beruházással egy új turisztikai attrakciót hozunk létre 2029 végéig, amely magasabb színvonalú élményt kínál a látogatóknak.”
A tordai sóbányát nem az állam, hanem az önkormányzati tulajdonban lévő Turda Salina Durgău vállalat üzemelteti. Ez a modell – úgy tűnik – rugalmasabb, gyorsabban képes reagálni a piaci és turisztikai trendekre. A fejlesztés célja, hogy Torda ne csak Erdély, hanem Európa és a világ egyik kiemelt balneológiai célpontjává váljon.
Véletlen lenne?
A két hír közötti időzítés még a legjóindulatúbb értelmezés szerint is szemet szúró. Egyes vélemények szerint a tordai sóbánya tudatosan használta ki a rivaldafényt, mások szerint a bejelentés hónapokkal ezelőtt előkészített kommunikációs lépés volt. Akárhogy is, a párhuzam megkerülhetetlen: miközben az állami tulajdonú bánya válságba kerül, az önkormányzati kézben lévő fejleszt.
A két bánya közti különbség nemcsak a menedzsment modelljeiben keresendő, hanem a befektetési stratégiában is. Torda évek óta építkezik, újít, marketingel – és ennek most kezd beérni a gyümölcse. Parajdon eközben a túlélésért küzdenek.
Két világ – egy régió
A parajdi tragédia és a tordai bejelentés közötti feszültség nemcsak szimbolikus. A két bánya sorsa egy-egy modell, egy-egy gazdasági szemlélet jövőjéről is szól. Vajon a helyi közösségek által irányított turisztikai fejlesztések életképesebbek? És vajon mit tanulhat ebből az állam?
Az biztos, hogy Erdély turizmusának jövőjét nem lehet egyetlen bánya köré építeni. De az is biztos, hogy amit most látunk, az nem csupán két külön történet – hanem egy korszakváltás előszobája. Ha a parajdi sóbánya sorsáról nem egy távoli fővárosi iroda döntött volna, hanem egy autonóm régió keretein belül, helyi irányítás alatt működő vállalatként kezelhették volna, talán ma más lenne a történet kimenetele. A helyben élők évtizedes tapasztalata, közvetlen kitettsége és a közösség iránti felelősségérzete lehetővé tette volna a megelőző intézkedések gyorsabb meghozatalát — legyen szó a vízvédelmi rendszerek karbantartásáról, a medermegerősítésekről vagy a monitoring rendszerek fejlesztéséről. A központosított, lassú reakcióidejű állami struktúra ezzel szemben késlekedett, és a tragédia bekövetkezett. Ez nemcsak egy bánya elvesztését, hanem egy egész közösség megrendülését is jelenti — egy olyan árat, amelyet talán nem kellett volna megfizetni.
Antal Erika
