.:: Vásárhely.ma ::.

A húsvéti locsolás a férfiasság próbája?

Jó az, ha már kora gyermekkorukban puhaságra és tunyaságra neveljük fiainkat? Mert mi más lenne az, hogy húsvét másodnapján, hétfőn, amikor a locsolás napja van, a lusta apák és a kényeskedő anyák meggátolják önmagukat és gyermekeiket abban, hogy erőt merítsenek egy olyan néphagyományból, amelyik a férfiasság megnyilvánulásáról és a nőiesség dicséretéről, a férfiak nőkért tett erőfeszítésének demonstrálásáról szól.

Mert mit is üzen, hogy a kisiskolás lányaim osztálytársai azért nem jönnek locsolni, mert az első iskolai napon majd úgyis meglocsolják őket az osztályban? Vigyenek majd szerdára csokitojást a lányok és majd a fiúk ott szép kényelmesen túl lesznek a locsoláson, ha már úgyis ott vannak mindannyian…

Miért mondunk le egy olyan hagyomány ápolásáról, amelyikben végre egyértelműen elkülönülnek és próbára tétetnek a férfi és női vonatkozások? Ez az ünnep egy közösségi ünnep. A közösség összetartozásának, mélységi gyökereinek ápolásáról szól. Az ereje természetesen a férfitól indul(na). A férfi az, aki erőt véve magán, szándékosan feláll a foteljéből, ünneplőbe öltözik és elindul tiszteletét tenni a nőknél. A család, a rokonok, a barátok egyre táguló körének hölgytársait látogatja végig. És félreérthetetlenül, megkérdőjelezhetetlenül jelzi, hogy fontosak neki. Hogy tesz értük. Hogy hajlandó áldozatokat hozni értük, ha úgy adódik. Jelzi, hogy férfiként tudja, csak a nőn keresztül vezet út a generációk és az emberi értékek végtelenjébe.

Fiataloknál ez jó alkalom arra, hogy egyértelműsítsék, ki tetszik nekik és jó alkalom ez a lányoknak is arra, hogy diszkréten viszont jelezzenek: igen, vagy nem annyira komfortos ez számukra. Mert a húsvéti locsolás hagyománya a nőiesség, a feléjük irányuló tisztelet, figyelmesség befogadásának próbája is. Annak, ahogy ők felkészülnek, fogadják a locsolókat, beszélgetnek vendégeikkel, kapcsolatokat mélyítenek el. Megtanulják fogadni a jeleket, a bókot, finoman hárítani, ha nem a szívük választottja jelzi hevesebben hódolatát.

Húsvétkor megtanulunk bánni a férfiasságunkkal és a nőiességünkkel. Gyakorolhatjuk ezt! A férfi szívdobogva verset mond a nőnek, a nő meg fogadva azt, fürdik a feléje irányuló figyelmességben. Jó alkalom a férfiaknak arra, hogy egyértelműen ők kezdeményezzenek, ők táplálják férfi és nő összefonódó energetikai csodáját. Mert miről másról szólna a locsolóversikékből ismert virágokat ápoló kiskertész fiúk és a virágszál lányok szimbólumának megélése.

Meg kell ezt könnyíteni a fiúknak? Jó az, ha húsvét hétfőn tévét nézve lustálkodnak és majd szerdán, ha már úgyis ott vannak a lányok az iskolába meglocsolják őket? Normális dolog, hogy a lányok olyan fiúknak vigyenek tojást, figyelmességet, akik nem voltak képesek arra a minimális erőfeszítésre, hogy eljöjjenek hozzájuk, akkor, amikor annak a napja volt? Jó az, ha a leendő hölgyeket arra tanítjuk, hogy kedvességgel halmozzanak el olyan fiúkat, akik csak azért locsolják meg őket, mert éppen „kézre esnek”? Milyen üzenet ez a fiúknak? A férfiasság kiölésének első biztos lépésére szoktatják ezek az apák a fiaikat: nem kell küzdeni, demonstrálni a rátermettségedet, a hódolatodat. És ha felsejlik valami lelkiismeret-furdalás, akkor az optimista impotens mára férfihimnusszá avanzsált mantrája következik: ne bántsatok, „azért vagyunk olyan puhák, hogy ne fájjon”…

Az apák szégyene ez. Mert gyermekkorban ez az apákról szól. Hogyan is vághatna bele egy kisiskolás az autós távolságra lakó osztálytársnője meglocsolásába? A férfi erő kiáramlásának, megmutatásának, próbára tételének lehetőségét az apák kell biztosítsák, akkor, amikor még ezt a gyökeret táplálni érdemes: gyermekkorban! És akkor, amikor alkalom van arra, hogy egyértelműen megmutatkozzanak a nemi szerepek. És lássuk be – ma alig van erre ezen kívül lehetőség! A locsolás néphagyománya, társadalmi jelentősége és a tartalmi mélysége meg messze meghaladja a nemzetközi nőnap erejét. Hisz itt az egész nap a szocializációról szólt, a személyes beszélgetésekről. Arról, hogy régen látott emberekkel találkozunk a lányoknál járva. Hogy időt tölthetünk olyan hölgyismerőseinkkel, akikkel jóban vagyunk de év közben mégsem tudtunk beszélgetni. Arról, hogy barátaink felségeinek is külön figyelmet szentelhetünk. Hogy csak rájuk összpontosítva belelátunk az életükbe és személyes jelenlétünkkel ápoljuk a kapcsolatunkat. Ha máskor nem, évente egyszer. Tápláljuk a gyökeret. Számot vetve kapcsolataink minőségével, saját hozzáállásunkkal…

És szóljunk az anyákról is. A kényeskedő, „jaj már megint büdös leszek” siránkozásról. A „nem fogok egész nap haptákban állni” fanyalgásról. Arról, hogy mit üzennek azzal lányaiknak és fiaiknak, hogy bújkálással töltik az év egyelen olyan napját, amelyik férfi és nő kölcsönös tiszteletének ünnepe? Ahelyett, hogy a férfi és női energia egymásra találásában betöltenék befogadó szerepüket, majd este hajat mosnának… Ja, hogy aprósütemény kell? Hogy bort, szörpöt kell tölteni, hogy egész nap készenlétben kell állni? Nehéz a vendégfogadás? Nehéz az egész befogadás? Sokkal jobb a kiáramlás? Aznap (is) tévét nézni, kirándulni menekülni, edzeni? És az ilyen viselkedés miatt hiába kárhoztatjuk az apákat, férfiakat is: nincs annál rosszabb, mint kelletlen nőknek hódolni…

Gondolkodjunk el ezeken is, amikor minden évben felnőtt, szülői viselkedésünkkel azt üzenjünk fiainknak és lányainknak, hogy egymás viszonylatának igazi ünnepét jobb kihagyni! És ha már az újdonsült iskolai szokásrendszer is azt támogatja, hogy a fiúk férfiasságuk demonstrálása, próbára tétele nélkül kapjanak csoki(!)tojást, a lányok meg a kényelmes, erőfeszítés nélküli, heherésző tessék-lássék locsolást jutalmazzák, ezzel is megalázó módon, ingyen „odavetve magukat”, akkor ne kérdezzük állandóan, hogy hol vannak a férfiak…

Bedő Imre

 

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

359

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?