.:: Vásárhely.ma ::.

Vadátjárók, madárvédelem, nevelés

A 2023-ban megvalósított projektek mellett a Milvus Csoport folytatta a klasszikus természetvédelmi és madármonitoring tevékenységet. A fontos projektek között kiemelkedő  a klímaváltozás kapcsán indított  DEAR kommunikációs projekt, valamint a Norvég alapból finanszírozott gyepvédelem.

A környezetvédelmi civil szervezet több mint tíz olyan madármonitoring programot működtet, amelyekkel időben sikerül jelezni, ha valamelyik madárfaj állományával gondok vannak.

Az idén az aktív védelmemre szoruló fajok – kerecsensólyom, kékvércse, szalakóta megsegítése folytatódott, „Sokkal nehezebben, több áldozattal megy ez, mint amikor aktív pályázataink voltak a fajok védelmére – de itt is köszönjük támogatóinknak – úgy a cégeknek mint a magánszemélyeknek – nélkülük ez a munka nem tudna folytatódni” – fogalmazott Papp Tamás, a Milvus elnöke, aki a megvalósítások között említette a Marosvásárhely – Nyárádszereda autópályán épülő vadátjárókat és klasszikusoknál sokkal erősebb és magasabb védőkerítést.

Környezeti nevelés

A Milvus Csoport a természetvédelmi tevékenységek mellett nagy hangsúlyt fektet a fiataloknak és tanároknak szóló oktatási programjaira is. Az 1990-es évek közepén kezdték el az iskolák látogatását. Interaktív programot dolgoztak ki, ezen belül rendszeres és alkalmi tevékenységeket szerveznek óvodásoknak, általános, közép- és felső tagozatos diákoknak. Évente több mint 2000 diákkal találkoznak.

Tematikus szabadtéri programjaik, kirándulásaik és Erdei Iskolás táboruk egyedi élményt nyújt a diákok számára. Ezeken a tevékenységeken a civilizáció hatásától távol lehetőségük van arra, hogy a természet törvényeihez alkalmazkodva jobban megismerjék az élővilág minden területét.

Chituc turzási gyűrűzőtábor

A Chituc turzási gyűrűzőtábor az egyik legfontosabb madárvonulási kutatóállomás a pontikus-mediterrán vonulási útvonalon. A kutatás célja az őszi vonulás dinamikájának meghatározása és a megjelölt fajok populációinak monitoringja. A 2023-as évet a kékcinege erős beáramlása jellemezte, amelynek köszönhetően rekordszámú madarat gyűrűztek – számol be a Milvus Csoport a 2023-as év tevékenységéről. Így például, a legtermékenyebb gyűrűzési napon 1106 madarat jelöltek meg. A 103 nap alatt 22848 madarat gyűrűztek, ami 15%-kal több, mint a korábbi, 2019-ben felállított rekord.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?