Ötvös JózsefA zabkéve
A régiek egyszerű megfogalmazásban sok mindent tudtak és tanítottak. Ez a tudás apóról fiúra szállt, majd saját tapasztalatukat adták hozzá, s így váltak bölcsebbekké. Mi gyermekek szívesen tébláboltunk felnőttek között, hallgatva ezeket a falusi bölcsességeket, frappáns megfogalmazásokat, s majdhogynem észrevétlenül ismertük meg az élet fontos tudnivalóit.
Nyárutói, őszelei időben jártam otthon s eszembe jutott egy ilyen, gyermekkorban hallott és tudatlanul is megőrzött mondás: zabkévébe kötötték a déli alvást.
A falusi gazdálkodó életnek óra nélkül is megvolt a maga pontos órarendje. Mifelénk az árpa, búza után aratták a zabot, ami így a nyár végét is jelentette. A déli alvás leginkább egészségügyi okból volt fontos a falusi dolgozók számára, mert a júliusi-augusztusi búzaaratás idején a déli órákban, főleg sárga búzaföld háttérrel, déli fekvésű gabonaföldön majdnem egyenlítői hőség volt, ezt a pár órás meleget védték ki árnyékban talált menedékkel – déli alvással. Egyben az erőnlétnek is jól fogott a pihenés.
Aztán megérkezett a nyárvégi zabaratás ideje, amikor már rövidülni kezdtek a napok, s attól kezdve már nem illett délben aludni. Igen ám, de a földműves ember képekben gondolkozik és egyszerűen, szép szavakban fejezi ki magát: zabkévébe kötötték a déli alvást.
Van egy személyes élményem minderről. Apai nagyanyámtól kérdeztük meg, mikor született, mire ő így válaszolt: 1903-ban, zabaratáskor. Születési ideje emlékeztet az Osztrák-Magyar Monarchiára, aztán 17 évesen kapott egy új születési bizonyítványt, keresztlevelet az új országtól, új nyelven. Akkor is megkérdezték, mikor született, s az új hatalom emberei zabaratásnak szeptemberi napot írtak be. Ha a gabona aratása időjárás függő, – márpedig így igaz – akkor nagyanyám születésnapja évente változhatott, de ez őt egyáltalán nem zavarta.
