Az ízes anyanyelvi beszéd
Csíksomlyóról Gyilkos tó felé tartó kiránduló úton szólt egy pár iskolás az autóbusz vezetőjéhez, ők itt a gyergyószentmiklósi MOL kútnál szeretnének elmenni a mosdóba. Már tudom, mit fed egy benzinkútnál lévő mosdó, viszont éppen a szónak ilyen fajta jelentése indította el gondolataimat arról a szükséges életünk velejárójáról, ami megnevezésében és formájában sokat változott egy évszázad alatt.
Gyermekkoromban még egészen mást jelentett a mosdó szó, mert akkor azt az illemhelyet falun fa budinak nevezték. Aztán lassan hozzászoktam/unk egy új szó használatához: WC – kimondva: vécé.
Mivel életvitelünk, kultúránk fontos része, hadd szóljak egy pár szót erről. Utánanéztem, eredetileg angol szó: vizes fülke (water closed), csak azt nem értem, miért lett vécé hangzású, amikor az angol a closet szót k-val ejti. Talán erre utal a nyelvi magyarázat, miszerint a magyar klozet szót angolból német közvetítéssel vettük át: Klosett.
Gyermekkoromban ezt is másképpen hallottam szülőfalumban, főleg nagyanyámtól, ki így mondta: árnyékszék. Nekem még ma is jobban tetszik ez a megnevezés, mert azok kívül, hogy szemléletesen és olyan kifejezően jelöli meg, ez egy széphangzású magyar szó. Szívemből sajnálom, hogy nyugatmajmolóként átvettük a WC angol szót, mikor volt nekünk erre sokkal szebb és hangzatosabb kifejezésünk, de itt is érvényes a mondás: sok lúd disznót győz. Egyébként az árnyékszék is egyfajta kultúra meghatározása.
Egykori teológiai professzorunk a háború idején fiatal lelkipásztorként a háromszéki Nagyborosnyón szolgált. Amikor az orosz támadás elől a nagy német hadsereg kénytelen visszavonulásában elérte Erdélyt, éppen ebbe a székely faluba szállásoltak el egy osztagot. A legmagasabb rangú katonatisztet a lelkészi lakásba osztották be, mert az ifjú, aki Svájcban is tanult, jól beszélt németül. Reggel a tiszt így köszöntötte a szállásadó lelkipásztort: szerintem ebben a faluban kezdődik Európa, majd az ifjú házigazda meglepő ábrázatára tekintve, megmagyarázta: egy éve először itt könnyebbültem meg ülve.








