Ötvös JózsefJuhok kiválasztása
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még igazi erdélyi telek voltak szűkebb pátriánkban, december elején kíváncsian kémleltük, mikor hajtják haza legelőről a juhokat, ugyanis régi gyakorlat szerint Szent György napjától Szent Miklósig (mai szóhasználat szerint Mikulásig) őrizték, legeltettek a legelőn, ha addig nem esett le a hó. A juhok hazahajtása különleges élményt jelentett a gyermekek – néha még felnőttek – részére. Egyik évben éppen szünetünk volt, amikor az iskola előtti úton állt meg a juhász a nyájjal, hogy a család négy-öt darab állatát betereljék. Marosvásárhelyről Pókába ingázó, kedves tanárnő kérdezte meg: honnan tudják megkülönbeztetni a sok egyforma, fehér gyapjas juh közül, melyik tartozik ehhez a gazdához? Egyik juhszerető osztálytársunk válaszolt az őszinte felnőtt-kérdésre: hát, egy igazi juhász mindenik juhot ismeri. Később, jeddi lelkipásztor koromban, úgymond juhos gazda lettem, s amikor Mikulás táján hozták haza legelőről a juhokat, a kapu előtt válogattuk ki azt az öt-hat darabot, ami hozzánk tartozott, egyik nálunk vendégeskedő, egykori iskolatársam is rám kérdezett: honnan tudtad, hogy a kétszázból melyik hat darab a tietek, mikor mind az egész fehér, ugyanolyan magas, mindenik gyapjas, nekem teljesen egyformák? Mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt a juhász: a kétszáz juh között nincs két egyforma, mindenik más-más, én mindeniket tudom, kihez tartozik.
Akkor, sok-sok évvel ezelőtt, amikor még a régi hagyományőrző mezőségi falu földműves életét élte, majdnem minden háznál tartottak öt-hat juhot, amelyeket Szent Miklós napjától Szent György napjáig családi gazdaságban gondoztak, majd tavasztól tél beálltáig juhászra bízva legelőn tartottak. Mára úgy átalakult szülőfalum is, hogy elfogytak a juhos gazdák, a juhok, a juhász s a juhok kiválasztását szemlélő iskolás gyermekek. Bizony, sok minden hiányzik már a faluból.
