A történet nem mostani és nem is velem esett meg, de annyira mulatságos és annyira tükrözi a légiesített határok mibenlétét, hogy úgy éreztem, jó, ha leírom.
Ennek már tíz éve, de akár most is megtörténhet. A bázeli repülőtérre érkező utas nagyon kell figyeljen, hogy melyik kijáraton távozik, ugyanis a terminálból három országba van kilépés: Franciaországba, Svájcba és Németországba. Persze, ha a célország helyett egy másikban találja magát, nem akkora szerencsétlenség, hiszen ma már nincs határ- és útlevélellenőrzés az országok között. Ugyanígy van a szárazföldi be- és kilépésnél is, ha Bázel irányába, a hármas, francia-német-svájci határt közelítjük meg.
Barátom hasonlóképpen járt, az ő szavaival mesélem el a történetét.
„Mindannyiatok okulására, hogy mik vannak és, hogy kell vigyázni…
Végre vége a melónak, szép lassan neki lehet vágni az útnak, Beauneből (Franciaország) Zürichbe dugók nélkül is legalább 4 óra az út, szóval nekivágtam. Időben. Szép naposban. Úgy egy óra után kávé, stb. Másik óra után egy utolsó francia ebéd. És már a harmadik óra vége felé tartok, de sehol egy parkoló, míg egyszer csak Bázel után végre látok egyet. Parkolás be, rohanás az emeletre, micsoda megkönnyebbülés. Végre lehet fújni egyet az utolsó dobás előtt. Cigarettázóknak padok, hamutányér, kész élvezet.
Messziről látom az autót a parkolóban, szóval minden rendben. És egyszer csak látok egy illetőt beszállni az autómba és elporzik. Rohanok, mármint rohannék, de hova… Á, biztos rosszul emlékszem, máshol hagytam az autómat. Fehér Golf. A parkolót végigjárom, nem túl nagy, de se fehér, se Golf. Semmi. A bőrönd! Igaz nem sok minden van benne… a zakóm, azt szerettem… a kabát már vagy húsz éves… az a pár ing meg nem egy probléma… remélem van biztosítás lopásra… Vissza az épületbe, a bejárat mellett egy kassza. Á, jól van, biztos kellett volna parkolót fizetni és elvontatták – nyugtatgatom magam. Topogva várom sorom (Európa, nem furakodunk, még ha lopnak is), kérdem, itt vontatnak? Dehogyis – mondja. Első hideg veriték hullám.
Ellopták az autóm, mondom, kérem segitsen.
Hova akart utazni? – kérdi.
Nem mindegy? Mondom, hogy ellopták!
Uram, nem lopták el, hova akart utazni?
Honnan tudja? Gyanús. Zürichbe, nyögöm ki. Nehéz levegő nélkül beszélni. Még jó, hogy időben indultam, míg ebből kimászok, talán csak elérem a gépet…
Zürichbe? Menjen vissza az épületbe, fel az emeletre, keresse meg a WC-t, ott menjen tovább, le az emeletről, ki az épületből, a parkolóban megtalálja az autóját. Itt Németorszag van, maga meg Svájcban hagyta az autót…
Németország? De hát én Franciaországból jöttem Svájcba, meg aztán sehol határ…
A határ a WC-nél van.
De én a bejaratnál egy svájci frankot kellett bedobjak, nem eurót!
Igen, a bejárat Svájc, a kijárat Németország. Az épület úgy van megcsinálva, hogy minden duplán van, abszolút egyforma, csak a WC nem. Maga legalább a századik ma, akinek ellopták az autóját. És még csak délután van, mondja legyintve.
És mondja, nem lehetne kiírni, vagy valami jelzőtáblákat tenni?
Voltak, csak most leszedték, mert nem jó helyen voltak, és holnap teszik majd fel az újakat. De maga itt most rendet akar csinálni, vagy keresi az autóját? És ne lepődjön meg, a másik oldalon a kasszában a nő nagyon hasonlít rám – a testvérem. Ha megint elveszti az autóját, nyugodtan forduljon hozzá.
Fel a lépcsőn, budi mellett (nem bemenni!) le a lépcsőn, kasszásnő tényleg hasonló, ki a parkolóba, ott az autó.
Hát nem volt jobb, mikor a határ szögesdrótból volt?”
A fotók Zürichben készültek.