Antal ErikaMi történik, ha egy város nemcsak megőrzi híres szülöttje emlékét, hanem életre is kelti azt? Leiden, Rembrandt szülővárosa minden év júliusában különleges módon tiszteleg a világ egyik legnagyobb festője előtt.
Abban a szerencsében részesültem, hogy meghívást kaptam a hollandiai Leidenben megrendezett Rembrandt-napokra. Bár az esemény első pillantásra hasonlít egy városnaphoz – vannak színes programok, utcai zenészek, kézművesek és kulturális események, sőt még laci-konyhák is –, számomra sokkal mélyebb és tartalmasabb élményt nyújtott. Itt a hangsúly nem csupán a szórakozáson, az evés-iváson, hanem a művészeten, a kultúrán és a történelem felelevenítésén volt. És mindez nem egy múzeum falai között, hanem egy egész város lüktető, élő szövetében.
A Rembrandt-napok során megelevenedett a 17. század: korhű ruhák, élő jelenetek, művészeti bemutatók és kulturális programok töltötték meg az óváros utcáit. Idén én is részese lehettem ennek az időutazásnak – és amit találtam, az sokkal több volt, mint egy fesztivál, vagy városnap.
Leiden, a csatornáival és vöröstéglás házaival, amúgy is különleges hangulatú város, de a Rembrandt-napok idején mintha valóban visszarepültünk volna a 17. századba. A szülőháza helyén álló emléktábla és szobor körül, illetve a város terein, utcáin, az egyetem előtt, a törvényszék előtt, a templomban ünnepi díszbe öltözött önkéntesek elevenítették meg Rembrandt korának mindennapjait. Festőinasok sürögtek, utazók meséltek történeteket, és minden sarkon egy újabb jelenet fogadott – mintha egy élő festménybe léptem volna be.
Séta közben gyakran eszembe jutottak Rembrandt festményei. Az a különleges képessége, ahogy az emberi arcokon keresztül a legmélyebb érzelmeket tudta ábrázolni: bűntudatot, megbánást, bölcsességet, reményt. Az „Éjjeli őrjárat” zavarba ejtő mozgalmassága, a „Zsidó menyasszony” gyengéd intimitása vagy a számtalan önarckép, amelyeken keresztül a saját életútját is dokumentálta – ezek mind megelevenedtek, miközben a város utcáit jártam. A Young Rembrandt Studio multimédiás vetítése is arra világított rá: már fiatalon is különleges megfigyelőképességgel és belső látással rendelkezett a világ egyik legismertebb festője.
A rendezvény nemcsak Rembrandtról szólt, hanem arról is, hogyan tud egy város a múltjával élő kapcsolatot ápolni. A helyiek nem csak beöltöztek a korabeli ruhákba – úgy tűnt, valóban otthon érzik magukat ebben a történelmi szerepben. A programok között akadtak festőműhelyek, nyomdászbemutatók, színházi jelenetek, zenés utcaszínpadok, leprás temetés, bírósági tárgyalás, sőt, olyan utcai portrérajzolók is, akik Rembrandt stílusában örökítették meg az arra járókat.
A legmeghatóbb pillanat számomra mégis egy csendes sarokban ért, ahol egy holland hölgy mesélt a saját fiatalkoráról, és arról, hogyan vitték őket iskolásként évente a Rijksmuseumba megnézni a „Rembrandtokat”. A szemében ugyanazt a tiszteletet és kíváncsiságot láttam, amit én is éreztem, miközben figyeltem, hogyan él tovább Rembrandt öröksége a modern világban.
A Rembrandt-napok azt is bizonyítják, hogy a művészet nem valami távoli, múzeumokba zárt entitás. Ha engedjük, közénk jön, megszólít, és tükröt tart elénk. És ha szerencsénk van – mint nekem Leidenben – akkor ez a találkozás nemcsak szép, hanem mélyen emberi is lesz.
vasarhely.ma
