.:: Vásárhely.ma ::.

Korlátozzák a kórházi beteglátogatást – tombol az influenza

Az influenza, és az annak szövődményeként fellépő tüdőgyulladásos megbetegedések nyomán sokan kórházi kezelésre szorulnak, sőt, nagyon súlyos esetben – főként idősek és króniuks betegek esetében – végzetes is lehet a betegség kimenetele. Országos szinten az influenza okozta halálesetek száma 79-re nőtt.

A Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban korlátozták a beteglátogatást, és minden belépőnek kötelező módon maszkot kell viselnie. Az egészségügyi intézmény sajtószóvivője, Mariana Moldovan-Negoiță, a Vásárhely.ma kérdésére válaszolva megerősítette: továbbra is érvényben van a február 5-én a kórház hivatalos közösségi oldalán közzétett rendelkezés, miszerint a hozzátartozók kedden, csütörtökön és vasárnap 14 és 18 óra között látogathatják a betegeket. Ugyanakkor kötelező a védőruházat és az egészségügyi maszk viselése annak érdekében, hogy meggátolják az esetleges fertőzések továbbterjedését. Kivételt képeznek ez alól a nagyon súlyos állapotban levő betegek, akiknek hozzátartozói az ügyeletes, illetve az osztályvezető orvos előzetes beleegyezésével, egy meghatározott órarend szerint, az egészségügyi személyzet felügyelete mellett más időpontban is beléphetnek a kórházba. Azokon a kórházi osztályokon, ahol legalább három influenzás, illetve felső-légúti megbetegedéses esetet regisztrálnak, azaz gógpontok alakulnak ki, teljes mértékben felfüggesztik a beteglátogatást – döntött a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház vezetősége.

A február 5-11. között jelentett légúti fertőzések száma meghaladta az elmúlt idények átlagát, az influenzavírus továbbra is magas intenzitással és földrajzilag kiterjedt területen terjed – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet. Az influenzavírus okozta 14 új halálesetet jelentettek Romániában a múlt héten. Az elhalálozott személyek közül hárman a 0 és 4 év közötti korosztályhoz tartoztak, hatan 15 és 49 év közöttiek, tizenhatan 50 és 64 év közöttiek voltak, 54-en pedig 65 éven felüliek. Február 11-ig összesen 1 072 186 személy kapott influenza elleni oltást Romániában. A veszélyeztetett kategóriákhoz tartozók közül 1 047 548 személyt oltottak be influenza ellen az egészségügyi minisztérium által biztosított védőoltással.

 

 

 

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?