.:: Vásárhely.ma ::.

Hogy mi mindenért cidriznek a mai gyerekek!

Mínusz hét fokos hideg volt az éjjel. Valahol tán még a kövek is elrepedtek. Mielőtt álomra hajtottam a fejemet, feltolultak a fázós emlékeim. Hálát adtam, mint minden este, hogy nem idegesen, zaklatottan, gyászban, fájdalomban, kényelmetlenül, fázva vagy éppen izzadva, netán nagy zajban kell elaludnom, hanem épp ellenkezőleg, minden adott volt a nyugodt pihenéshez.

Gyermekkoromban egyszer úgy megfagyott a két lábam, hogy sírtam, amikor a csonttá fagyott zoknit lehúzta rólam édesanyám. Telement hóval a kis csizmám, az megolvadt, aztán lassan megkeményedett! A fűtetlen vonat sosem volt kellemes, de ott legalább nem vágott a menetszél. 1997 januárjában Jászvásárról Foltánfalva felé közlekedve elromlott a szolgálati Dacia fűtése. Alig -15 fok volt. Visszafordultunk, de minél gyorsabban mentünk, annál hidegebb volt. Másnap tepsivel (hólapátunk nem volt) kellett kiásni az autót a parkolóból, akkora hó esett. Volt, hogy a karácsonykői tömblakásban elvették a fűtést. A konyhában még meleg volt, mert égettük a gáztűzhelyt, de a hálónkban nagyon hideg volt. Óvatosan kapcsoltam be a villanyrezsó egyik fokozatát, a 600 W fogyasztás óránként bizony igen leterhelte a szórványegyházközség kasszáját, tehát a vastag dunyha alatt összebújtunk.

Az iskolánk sem kényeztetett el télen meleg osztálytermekkel. A pakurás (folyékony kőolajszármazék) központi fűtés gyakran nem működött tüzelő hiányában. Ki is találták a kedves vezetők, hogy legyen minden osztályban egy fűrészporos kályha. Személyzet nem volt, mi diákok tömtük meg névsor szerinti váltásban reggel hétkor a betéteket. Nyersanyag volt bőven a fatelepről. Igen ám, de a szeleburdi nebuló ha nem taposta meg rendesen a mosztot, akkor begyújtás után beomlott a massza. Ilyenkor kijött egy füstfelhő, szellőztetni kellett, még hidegebb lett, de lehet egy-egy eztemporálénak nevezett rögtönzést megúsztunk a felfordulásban.

1991 tele jó kemény volt Kolozsváron. Az 1-es szobában laktam, a szoba egyik fala tűzfal volt, jó pár fokkal kevesebb volt, mint a többiben. Időseknek kellett ételcsomagot kiszállítanunk térkép és GPS nélkül, egy alkalommal már Dezmér felé tévedezvén jól megfagytam, a bácsi viszont örült az ajándéknak, mikor végre megtaláltam szerény hajlékát. Szintén bákói lelkész-koromban vendégül láttam a debreceni teológusok buszos csoportját. Egy kis körutat tettünk Moldvában. Ónfalváról, amikor átindultunk Csík felé, még szép idő volt. Gyimesbükkben már havazott (március közepén), Felsőlok után, lépésben haladva a sofőr fojtott hangon szólt a mikrofonba: „gyerekek, mind leszállni, és oldalról tartani a buszt, mert csúszunk az árokba!” Elképesztően jeges volt az út a friss hó alatt, mi is estünk-buktunk, de megállítottuk a csúszást! Aztán jöttek a hókotrók, leszórták, és átbuszoztunk Szeredába. A késés miatt már a vacsoráról lemaradtunk (egy étteremben rendeltem ennivalót), s bevackoltuk magunkat a Márton Áron Gimnázium bentlakásába. Épp tavaszi vakáció volt, nem fűtöttek, hát így mi minden ruhát magunkra vettünk és úgy aludtunk. Nem volt kellemes.

1995 tavaszán szintén Csík felé jártunk. Béreltem egy csodabuszt Kolozsvárról, hogy az évfolyam-kirándulásunkat megejtsük. Marosfőn volt az első szállás. Itt nem a szállással volt a baj, hanem a busz fűtésével. Szegény évfolyamfelelős professzorunk úgy vacogott, hogy átvettem magam mellé a szervezői autóba. Igen hálás volt, még a rettenetes sodort cigarettájával is megkínált, pedig mi Bastost, meg Lucky Strike-ot szívtunk, néha Camelt.

Végül, hadd meséljem el a fejlett nyugat és a dán-svéd ipar remekének előszobájában történt családi megfagyásunkat. Tavasszal elröppentünk Malmöbe. Volt egy körutazási lehetőség: vonattal föl északra, onnan komppal át Dániába, aztán le vonattal Kappanhágóba, Tivoli, kis hableány, majd a híres Öresund hídon (ami bemegy a tenger alá, s tulajdonképpen egy vízalatti alagút) át vissza Malmőbe. Annak rendje és módja szerint kimegyünk az állomásra, egy huzatos aluljáróban ácsorogtunk másfél órát, utastájékoztatás semmi, néha átrobogott egy teli vonat de nem állt meg! Mikor végre bejött egy csoffadt szerelvény, beültünk, de úgy kell elképzelni, mint az indiai ingajáratot Uttar Pradesh állam legszegényebb vidékén: még a csomagtartón és a WC-ben is emberek ültek. Még elkaptuk az utolsó buszt, a svéd szállás 16 fokos levegője szinte melegnek tűnt, de mi rásegítettünk az elektromos sütő bekapcsolásával is!

Ha van kényelmes szobád és nem kell nap mint nap fázz, gondolj azokra is, akik rosszkor és rossz helyen születtek, és vagy képtelenek beosztani a jövedelmüket, vagy kisnyugdíjasok, vagy a frontra vezényelték őket, vagy pedig felelőtlen szülők elhanyagolt, szenvedő gyerekei, s ha tudsz, segíts rajtuk! És ne nyavalyogj!

Árus Csongor László

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

31

Mit kellene tenni a kiskorúak bűnbandái ellen?