László Emőke Mind Én című kiállítása közel egy hónapig volt látható a Studium HUB kiállítótermében, ahol sokan megfordultak és megnézték a marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő festőművész alkotásait.
Hogy mit jelent egy Marosvásárhelyről elszármazott alkotónak a szülővárosában való bemutatkozás? Erre a kérdésre László Emőke úgy válaszolt, hogy súlyozottan fontos volt számára, hiszen az utóbbi 2-3-5 évben született festményeivel érkezett, több témakörben. „Belőlem fakadtak” – válaszolta a Vásárhely.ma érdeklődésére, hazagondolós festményeknek nevezve az itt bemutatott képeket, amelyek közül sokat a Nyárád-mente, az itthoni táj és annak hangulata ihletett.
„Meglepett, hogy a megnyitó után is sokan érdeklődtek a kiállítás iránt, naponta többen is megnézték, holott, tudom, hogy általában nem ez a jellemző” – mondta László Emőke, aki elmondta, mennyire hálás Vass Leventének és Brendus Rékának, akik hittek benne és akiknek köszönhetően „nyitott kapura” lelt Marosvásárhelyen.
Az eredeti elképzelés szerint egy kisebb kiállítótérben tervezték a tárlatot, majd Vass Levente, a Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke javasolta a nagyobb teret, a Studium HUB épületét – ecsetelte kiállításának előzményeit, a szervezés körülményeit a festőművész.
László Emőke portálunknak elmondta, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett, 19 évesen felvételizett a kolozsvári Műszaki Egyetemre, majd egy év után Budapesten folytatta a tanulmányait. Építész és képalkotó, és mindenekelőtt anya – hangsúlyozta, hiszen két kislánya van. „Anyaként, érett fejjel mondom, hogy mennyire fontos, hogy legyen a gyerekek, a fiatalok előtt példakép. Hogy bátorítani tudjuk a fiatalokat, nevelő jelleggel állítsunk példákat eléjük. Ezért is hálás vagyok Brendus Rékának és Vass Leventének a marosvásárhelyi kiállítás lehetőségéért” – hangsúlyozta.
Érdeklődésünkre, hogy tervez-e következő kiállítást Marosvásárhelyen, elmondta, reméli, lesz még lehetősége rá.