.:: Vásárhely.ma ::.

Gyásznapnak tekintett december 1.

Amíg a jogos követelések még csak meghallgatásra sem találnak, a romániai magyar közösség továbbra is gyásznapnak tekinti december elsejét – jelentette ki a parlamentben Kulcsár-Terza József.

„December 1-je számunkra semmilyen okot nem ad az ünneplésre és mindaddig gyásznapnak tekintjük, amíg jogos követeléseink még csak meghallgatásra sem találnak, mi több saját szülőföldünkön kell elviselnünk azokat a provokációkat, amelyekkel ünnep címén »nemzetféltő hazafiak« igyekeznek megmérgezni a többség és kisebbség viszonyát” – jelentette ki az alsóház plénumában tartott rövid beszédében Kulcsár-Terza József.

Az RMDSZ ernyője alatt mandátumhoz jutott ellenzéki politikus szerint a román társadalom miközben december elseje ünneplésére készül, még mindig görcsösen ragaszkodik az egységes nemzetállam gondolatához, a több mint egymillió lelket számláló székelyföldi és erdélyi magyarságot pedig továbbra sem hajlandó elismerni államalkotó tényezőnek, sőt nemzetbiztonsági kockázatnak minősíti. „Az 1918-ban elhangzott és papírra vetett ígéretek beváltatlanok maradtak, a kisebbségbe kényszerült magyarság pedig azóta sem rendelkezhet a népeket megillető önrendelkezés jogával, egy évszázad elteltével sem érvényesülnek maradéktalanul sem egyéni, még kevésbé kollektív jogaink” – hangsúlyozta a Magyar Polgári Erő ügyvezető elnöke.

A Maros megyei honatya arról is beszélt, hogy törvénytisztelő állampolgárokként az erdélyi magyarok tiszteletben tartják Románia nemzeti ünnepét, de sem jószántukból, sem kényszerből nem fognak azonosulni az egységes nemzetállami gondolattal. Kulcsár-Terza József szerint a magyaroknak ismételten fel kell emelniük a szavát, évről évre számon kérve az 1918-ban megfogalmazott ígéreteket, követelve, hogy Románia alkotmánya ismerje el államalkotó tényezőként az őshonos nemzeti kisebbségeket, és szavatolja számukra a gyulafehérvári nyilatkozatban megígért „teljes nemzeti szabadságot”.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

62

Milyennek tartotta a Marosvásárhelyi Napokat?