Dalma levele a betegségéhez – gerincműtétre szorul a tolókocsis lány

Máté Dalmának, a Marosvásárhelyi Rádióból sokak által ismert tolókocsis lánynak segítségre van szüksége. A tetraparézisban szenvedő rákóczis tanuló állapota a szpasztikusság (merevség) miatt súlyosbodott, ezért Nazarov-gerincműtétre szorul, amelyet 2024. február 6-án, Barcelonában hajtanának végre. 

Közösségi összefogással próbálnak a marosszentgyörgyiek segíteni a 17 éves Máté Dalmán, aki rosszabbodó helyzete miatt nehéz és költséges műtét, illetve hosszas rekuperációs folyamat előtt áll. Bankszámlán, templomban, temetésen (koszorú megváltásként) gyűjtenek, november 6-án, hétfőn este 6 órakor pedig a Jubilate Deo dalcsoport szervezésében jótékonysági előadást tartanak a Máriaffi kastélyban. Az estet Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester nyitja meg, Baricz Lajos pap-költő saját versével köszönti az egybegyűlteket. Fellép a Jubilate Deo énekcsoport, a Táltos néptánccsoport. Meglepetésként Dalma és Máthé Zsolt tolókocsis keringőt ad elő. Fellép Jakab Csaba dalszerző-szólista.

Akinek az írás a terápia

A számos kulturális rendezvényen a széksorok előtt, tolókocsiban felbukkanó  Máté Dalma a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum X. osztályos tanulója – a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum színeiben. A 17 esztendős marosszentgyörgyi lány az irodalom szerelmesének vallja magát, különösképpen amióta bekerült a neves vásárhelyi középiskolába. „A jó Isten elémbe sodort egy olyan csodálatos magyartanárnőt, aki elképesztő pedagógiai érzékével olyan kapukat nyitott meg a lelkemben az irodalom által, amelyeket sosem gondoltam, hogy megtapasztalhatok. Úgy érzem, ő tudatosan mutatja meg nekem, hogy az írás miként lehet terápia. Mostani munkám egészen újszerű számomra is, hiszen ebben a két oldalban a saját diagnózisomhoz beszélek, és olyan érzéseket mondok el egy levél formájában, amelyek talán még soha” – mondja Dalma. Ezzel az írással magának és a tanárnőjének is bizonyítani szeretne, hogy viszonozhassa azt, amit az egy év alatt tőle kapott. Mindamellett, hogy szeret írni, a média világa is vonzza. „Van egy saját érzékenyítő rovatom a Marosvásárhelyi Rádióban, amelynek az a koncepciója, hogy hidakat építsünk a sérült és az egészséges emberek között. Hétről-hétre interjúkat készítek sérült sortársaimmal, hol kevésbe, hol felettébb ismert arcokkal. Küldetésemnek érzem felvállalni azt, amit a sortársaim nem mernek, de lelkükben éreznek. Bízom benne, hogy ez az írás ugyanannyira elnyeri az önök tetszését, mint amekkora szeretettel írtam én” – ad hangot derűlátásának a mindig mosolygós arcú szentgyörgyi lány.

Levél életem egyik emblematikus lényének

Te kedves Tetraparézis,

Lassan tizennyolc éve életem része vagy, de lássuk ki is vagy te?

Egy olyan jelenség vagy, amely egy ember életébe másságot, keserűséget, de ugyanakkor személyiségváltozást is hoz. Már sok embertársamat születése óta kerekesszékbe kényszerítettél, többek közt engem is. Ezek után hát nézzük meg, valójában milyen tulajdonságokkal rendelkezel. Legfőbb tulajdonságod a fémhez hasonlítható, mivel mindig izomgörcsöt okozol, ha hidegbe lépek, kővé válsz, ha meleget érzek, barátságos leszel és mozgásomnak teret hagysz. Sokan első hallásra azt gondolják rólad, hogy közöd van a négyes számhoz és ez igaz is, hiszen mind a négy végtagomra kihat a görcsösség. Rólad érdemes tudni, hogy akinek mágikus összehúzó poroddal jelen vagy az életében, annak az önálló járás nem a barátja. Emellett általad Keljfeljancsivá válok, nehezen találok biztos egyensúlyt és a hirtelen bombával érkező hangokat sem díjazom. Azt is tudjuk, hogy szárazföldön gyáva nyúlként létezel mozgásodat illetően, azonban a vízben szabadon úszkáló halként vagy jelen.

Sosem értettem igazán miért vagy életem része, de abban mindig biztos voltam, hogy ennek oka van. Mesélésekből tudom, hogy három évesen azt mondta nekem egy doktornő, aki Hasfelmetsző Jack néven fut, hogy sosem foglak tudni igazán legyőzni és csak az ő műtéte által élhetek jobb életet veled. Megoperált, azonban elrontotta a műtétet, és te ezt kihasználva akcióba léptél, görcsösebbé tetted izomzatom és én ekkor mindent elveszítettem, amit addig tudtam. Mindezt rengeteg munkával fokozatosan sikerült visszaépíteni, azonban a mai napig vannak mozgásformák, amelyek nem működnek, ezt pedig a műtét sikertelenségének és a te elfogadhatatlan megerősödésednek tudhatunk be. Volt már olyan, hogy azzal a reménnyel tápláltak, hogy öt évesen varázslatszerűen eltűnsz az életemből, azonban ez nem történt meg. Emellett egy „Botox Lady” szájából az hangzott el, hogy a mai orvostudomány szerint ebből nem hiszi, hogy lesz járás. Ezt számomra, így tizenhét évesen hallani, az nem más, mint a megfogalmazhatatlan. Ott vagyok középen, harcolok veled, de már nem tudom, melyik orvosi véleményt higgyem el. Azét, aki nyersen a tudományos tényeket közli velem, vagy azét, aki véleményt mond, és ebben az állapotban nehezen elhihető, de mégis a szívem mélyén vágyakozó reményekkel táplál. Amikor kicsi voltam, sokat álmodtam éjszakánként arról, hogy járni tudok, de elképzelni nem tudod, kedves diagnózisom, milyen volt az a csontig hatoló fájdalom számomra látni a gyereket futkározását, és megtapasztalni azt, hogy én erre nem vagyok képes. Mindez gyermeki lelkemet nagyon megterhelte, de most, már ennyi idő elteltével azt tudom mondani, hogy mégis erősebbé tette. Ahogy elkezdtem a tinédzserkori éveimbe csöppenni, egyre jobban zavartak a korlátozásaid. Ennyi idősen most már abban, hogy életem része vagy, az önállóság hiánya fáj a legjobban. Vágyom a szabadságra, arra, hogy végre leessen az óriási kő a szívemről, azzal kapcsolatban, hogy folyton segítségre szorulok. Szeretném ha a jelenléteddel sokszor nem akadályoznád az önállóság felé vezető utat. Engedd meg kérlek végre, hogy levehessem édesanyám válláról a terhet. Felteszem neked a kérdést, drága Tetraparézis, hogy mi lesz, ha ő nem lesz, és én örök életemre segítségre szorulok? Akkor is ilyen boldogan leszel életem része? Mondd, mikor érezhetem meg, milyen korlátok nélkül élni, és hogy milyen az, hogy ne keljen azon gondolkodni, mikor ki segítsen? Mikor lesz vége a küzdelemnek, annak, hogy a napjaimat gyógytornával töltsem? Éppenséggel mikor tapasztalhatom meg, hogy milyen egy nem küzdelmek árán létrejövő ölelés a szintén tetraparézisos barátnőmmel? Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen lehetséges, hogy szembe kell néznem egy műtéttel állapotom romlása miatt, de most már tudom, hogy ebből is megerősödve fogok kijönni. Amikor ezt megtudtam, átengedtem magam egy fél napra a szenvedésnek, de utána feléledtem, és újult erővel, pozitívan állok hozzád. Ha egyszer lehetőségem lenne kérdezni tőled, mindenképp megkérdeznélek, hogy mit jelent számodra, hogy életem része vagy? Miért pont engem választottál arra, hogy elviseljem személyiséged?

Végső soron, drága Tetraparézis, annyit szeretnék mondani neked, hogy lehet a levelemből úgy tűnik neked, hogy negatívan állok hozzád, de biztosítalak arról, hogy ez egyáltalán nem így van. Veled együtt élni nem könnyű, de létem összes rezdülésével hiszem, hogy erősebb vagyok, mint te. Azt nem mondom, hogy köszönöm, hogy vagy, de azt igen, hogy hálás vagyok, hogy más úton kapukat nyitottál és nyitsz számomra, miközben azzá formáltál aki vagyok.

Remélem, hogy valahol a távolban elolvasod levelemet!

Hittel,

Dalma