.:: Vásárhely.ma ::.

Focival és rock-koncerttel emlékeztek néhai társukra

Kispályás labdarúgó-tornával és rock-koncerttel emlékeztek meg kollégái, barátai és rajongói a fiatalon elhunyt Józsi Lacira, a marosvásárhelyi Autostop MS együttes dobosára.

Az utóbbi idők egyik legjobb marosvásárhelyi buliját csapta a Sörház utcában a város három ismert rock-bandája, az Emberi Dolgok, a Téglagyári Megálló és az Autostop MS.

Józsi Laci és az Autostop

A fergeteges hangulatra egy szomorú esemény kínálta az apropót: a város közismert és közkedvelt dobosának, Józsi Lacinak a négy évvel ezelőtt bekövetkezett halála. A hosszas szenvedés után, 58 éves távozott ütőhangszeresnek már kisgyermekkora óta a zene volt a mindene. Alig volt másfél-két éves, amikor már önállóan kezelte a lemezjátszót. Az első kedvenc slágere az Ajjaj, fekete vonat, elvitted a páromat volt, amelyet szinte naphosszat képes volt hallgatni. Középiskolás korában kezdett dobolni a tiszavirág életű Alpin zenekarban. Józsi Laci egy udvaron és egy emeleten lakott egy főtéri bérházban Dán Péterrel, aki akkor már gitározott. A két fiatal elhatározta, hogy zenekart alapítanak; hozzájuk csatlakozott Godzsa Béla, majd Ercsei Feri. A fiúk az udvaron működő Igiena Szövetkezet klubtermében próbáltak, majd 1982-ben Autostop MS néven az Elektromaros Klubban mutatkoztak be. Az első koncertet megelőzően egy barátjuk arra kérte őket, hogy engedjenek mikrofonhoz egy kislányt, aki el szeretne énekeli egy-két dalt. Sokat vacilláltak, vitáztak, végül eleget tettek a kérésnek, és vállalták a kíséretét. Az volt Keresztes Ildikó, máig emlékezetes első nyilvános fellépése.

Két év múlva, 1984 nyarán szervezték az első marosvásárhelyi rockfesztivált, amelyre nyolc banda nevezett be. A nagy favoritnak a már befutott Reflex számított, de a nagydíjat mégis az Autostop Dal című szerzeménye vitte el. Ezt követték az országos rendezvények, a Tim Rock, Rockcsillagok, Ezüstfenyő, Aranyhorgony fesztiválok. 1986-ban Bukarestben több mint tízezer néző előtt vehették át a hazai rock legjobb fiatal együttesének járó díjat, ahol a műfaj óriásaival – Iris, Metropol, Holograf, Compact, Celelalte cuvinte, Riff – koncertezhettek. „Nem volt könnyű abban az időben, hisz rengeteg jó együttes játszott, ráadásul pártvonalon tömérdek megszorítás létezett. Mindig valahogy cselezni kellett, a repertoár összeállításától és elfogadtatásától kezdve egészen a plakátok megszerkesztéséig” – mondta el portálunknak az Autostop útjait egyengető (mai szóhasználattal: menedzselő) Cseh Gábor, Józsi Laci féltestvére.

Józsi Laci utolsó fellépése a fiúkkal Zilahi Csaba: Erdélyi MagyaRock című könyvének a bemutatóján volt. Akkor már olyan beteg volt, hogy jóformán járni sem tudott, de barátai székbe ültették, s úgy hozták be a terembe.

A másik szenvedélye, a foci

Józsi Laci másik szenvedélye a futball volt. Nem véletlenül, hisz apja, Józsi Dezső annak a legendás Locomotiva csapatának volt a tagja, amely 1954-ben az A osztály előkelő 4. helyét foglalta el. Lacikából nem lett profi játékos, de a minifoci bajnokságokban mindig kitűnt. Fiatal társai, a MindJó Baráti Társaság vezetői ezért is iktattak be egy kispályás tornát a megemlékezés-sorozatba. A turnét a zenészek örökös riválisai, az újságírók nyerték, miután a döntőben 2–0-ra győzték le az esélyesebbnek számító Józsi Laci nyárádszeredai focibarátai nevű csapatot. A bronzéremért a zenész válogatott Józsi Laci keddi focibarátaival mérkőzött meg, utóbbiak 3–2-re nyertek.

A döntőt fújó Cseh Gábor, aki nagypályán számos B osztályos mérkőzést vezetett, a könnyeivel küszködve látta be, hogy ilyen nehéz helyzetben még soha nem volt, mint amikor a finálé elején a csapatok tagjait egyperces néma gyászra kellett felkérnie testvére emlékére.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!